Aktuális

Pokoli tűz Rákospalotán: zokogva könyörgött nagyszülei életéért a 12 éves Balázska

Bors

Létrehozva: 2020.11.24.

Forrás: Országos Katasztrófavédelem

Zokogva könyörgött nagyszülei életéért a 12 éves Balázska, akit nagypapája és nagymamája a saját élete árán mentett meg az újpalotai háztűzben. Ilonka nénit és Gyuri bácsit hősként gyászolják a környéken. 

– Fantasztikus emberek voltak, a légynek sem ártottak, főleg nem annak az embernek. Mindig türelmesek voltak vele, várták, hátha rendbe jön, ahogyan Elemérék is – mondta egy környékbeli.

– Nagyon aggódunk Balázsért is, hiszen neki a nagyszülei voltak a családja, az anyukája lemondott róla. Imádta Gyurkáékat, őket tekintette a szüleinek, velük élt, mióta csak megszületett. A nagyszülők is imádták a kisfiút, nagyon büszkék voltak rá, és megadtak neki mindent, amit csak tudtak, sokat dolgoztak, hogy Balázska semmiben ne szenvedjen hiányt – tette hozzá szomorúan.

Elmondta, hogy a tulajdonos családját is megviselték a történtek:

– Elemér mindig is tisztességes vállalkozó és ember volt. Mindent megtett, hogy kimenekítse Ilonkáékat, reméljük, hogy nem magát hibáztatja a történtekért, mert nincs oka rá. Így is szörnyű lehetett, hogy végig kellett néznie mindezt – szögezték le.

Balázska azóta is kórházban van, megfigyelés alatt, a kisfiú ugyanis könnyebben sérült és szén-monoxid mérgezést kapott, de fizikailag rendbe fog jönni.

– A kisfiú állapota kielégítő. Pár napot bent lesz a kórházban, de hála istennek, jó egészségi állapotnak örvend – erősítette meg Gál Sándor.

Hogy mi lesz a fiú sorsa, azt egyelőre nem tudni, vélhetően rokonokhoz vagy nevelőszülőkhöz kerül majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot