Aktuális

Pedofilbotrány Lőrinciben - András: Lesöpörték a feljelentésemet

Bors

Létrehozva: 2019.05.23.

<p>Habár egy magát pedofilnak valló ismeretlen tíz évnél fiatalabb lányokat próbált becserkészni rajtuk keresztül, Zubor András feljelentését a Heves megyei zsaruk mégis elutasították.</p>

Villámcsapásként érte múlt pénteken a Heves megyei Lőrinciben élő Zubor Andrást, amikor kibontotta a rendőrségtől kapott levelét, melyben az állt: „a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”.

Mint arról elsőként beszámoltunk, egy magát nyíl­tan pedofilnak valló férfi az úgynevezett „sötét internetet” használva, egy titkosított levelezőrendszerrel küldte gyomorforgató ajánlatát a három kisgyermekes családnak.

„Anyagi támogatásért kislányt élvezkedésre, szexre” – ezt tüntette fel üzenete tárgyaként, majd így folytatta: „Rendszeresen szexelek tíz év alatti kislányokkal, és ezért szívesen fizetek sok pénzt, amit soha nem kell visszaadni. Mit gondolsz, tudnál kislányt jó pénzért?” – olvasható az e-mailben. Írásához a magát aktív pedofilnak valló fantom még egy meztelen, szőke hajú kislányról is csatolt egy képet, amihez azt írta: „a kislány nemrég volt a partnerem”. Andrásnak és 26 éves feleségének egy 11, egy 9 és egy 2 éves kislánya is van.

Az üggyel a Budapesti és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság is el­kezdett foglalkozni. Míg az előbbi május 10-én kérdésünkre leszögezte: az esettel összefüggésben a BRFK szexuális erőszak bűntett miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, addig az utóbbi akkor azt közölte: „a Hatvani Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, melynek tartalmát a rendőrség vizsgálja”. Az eredményéről levélben értesítették a családfőt.

„A feljelentésben szereplő cselekményből hiányoznak azok a tényállási elemek, melyek alkalmassá tennék a szexuá­lis erőszak bűntettének megállapítását” – többek között ez olvasható a határozatban.

– Felfoghatatlan számomra, hogy a megyei rendőrség nyomozás nélkül lesöpörte a feljelentésemet – fakadt ki a Borsnak András.

Egy ügytől független jogi szakértő azt tanácsolja a családapának: éljen panaszszal a döntéssel szemben.

– Véleményem szerint felmerül a bűncselekmény megalapozott gyanúja, aminek a részleteit a nyomozásnak kell tisztáznia – vélekedett dr. Kamarás Péter.

Ismételt megkeresésünkre a BRFK közölte: az ügyben náluk folyamatban van a nyomozás szexuális erőszak miatt ismeretlen tettes ellen. A Heves megyei kollégáik még nem reagáltak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól