Habár egy egyszerű habcsóktorta, mégsem olyan egyszerű, hiszen akkor az igazi, ha kívül szilárd, belül viszont krémes.
4 tojás fehérje
20 dkg porcukorral
1 csapott evőkanál étkezési keményítő
1 teáskanál citromlé
Fontos, hogy a tojásfehérje szobahőmérsékletű legyen, és az is, hogy úgy verjük fel, hogy amikor már habos, kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, s minden következő kanál előtt legalább egy percig verjük az elektromos habverővel.
Az utolsó kanálnál adjuk hozzá a keményítőt és a citromlevet.
Mire elfogynak a hozzávalók, a masszának csillogó fehérnek, keménynek kell lennie.
Sütőapírral bélelt tepsibe kanállal korongot formázunk belőle, majd 150 C fokra előmelegített sütőbe tesszük 10 percre, majd 120 C fokra csökkentjük a hőt és további 20-30 percig szárítjuk.
Kikapcsoljuk a sütőt, kitámasztjuk az ajtaját, és így hagyjuk kihűlni a habcsókot.
Tipp: tálaláskor friss gyümölcsöt, lekvárt, vagy tejszínhabot kanalazunk rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.