Már ötéves koruktól szexpartikra vitték egy gyermekotthon lakóit azok az apácák, akik ezért pénzt kis kaptak a pedofil papoktól. A megrázó történet egyik áldozata részletesen mesélt a történtekről.
A most 63 éves férfit állítása szerint 1963 és 1972 között folyamatosan megerőszakolták a németországi Speyer városában. A darmstadti bíróságon most azt mondta, több társával együtt szexpartikra kényszerítették őket az egyik lelkész házában, ahol a gyerekeket megverték és megerőszakolták.
A férfi csupán ötéves volt, amikor először elvitték. A lelkészt – akinek a házában tartották a partikat, és aki 1998-ban meghalt – másik három áldozat is erőszakkal vádolta meg.
Volt egy szoba, ahol az apácák italokat és ételeket szolgáltak fel a férfiaknak, egy másik szobában pedig a gyerekeket erőszakolták meg. Az apácák ezért pénzt kaptak
– mondta a férfi a bíróságon.
A Der Spiegel magazinnak azt is hozzátette, az apácák bottal verték azokat a gyerekeket, akik ellenálltak.
Az egyik német hírügynökség pedig arról számolt be: előfordult, hogy egyszerre három pap erőszakolta az áldozatot.
Néha véres ruhában rohantam vissza a gyerekotthonba. Körülbelül ezerszer erőszakoskodtak velem, mielőtt 1972-ben elhagytam az otthont
– állítja a férfi.
A gyerekotthont 2000-ben végleg bezárták.
Az egyház 15 ezer eurós (5,4 millió Ft) kártérítést fizetett az áldozatnak, és további 10 ezer eurót (3,6 millió Ft) terápiás költségekre, ugyanis a férfi poszttraumás stresszben és depresszióban szenved. Elmondása szerint öngyilkossági kísérletei is voltak.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.