Aktuális

Öngyilkos lett a 11 éves kislány, miután megtudta, hogy megrontóját egy nap után kiengedték

Bors

Létrehozva: 2020.10.21.

Képtelen volt feldolgozni a gyermek, hogy a férfi, aki megerőszakolta, még egy napot sem töltött el a rácsok mögött.

Forrás: Getty Images

Önkezével vetett véget az életének egy 11 éves kislány, aki korábban szexuális erőszak áldozata volt. A gyermek azt követően döntött a halál mellett, hogy tudomására jutott: a férfit, aki elrabolta az ártatlanságát, szinte az őrizetbe vétele után azonnal ki is engedték.

Az ausztrál lányka gyászoló édesanyja szerint a bíróság cserben hagyta őket, amikor biztosították, hogy a tettes a brutális támadás után – óvadék ellenében – szabadlábon védekezhessen.

A nemi erőszak részleteit nem hozták nyilvánosságra. Annyit tudni, hogy a feltételezett tettest szeptember elején vették őrizetbe, de még ugyanazon a napon ki is engedték. A kislány képtelen volt azzal megbirkózni, hogy a férfi újra köztük jár, hétfőn pedig úgy döntött, öngyilkos lesz. Egy perth-i kórházba siettek vele, az életét azonban nem tudták megmenteni. Kedden elhunyt – számolt be a történtekről a Daily Mail Australia.

Cserben hagyták a kislányomat, a rendőrség, a bíróság... Csodás személyisége volt, pezsgő és barátságos – nyilatkozta az édesanyja, aki a család többi tagjával együtt azt követeli: hozzák nyilvánosságra az eset részleteit, és azt, hogy miért döntöttek úgy a hatóságok, ahogy. 

Többek szerint alapból szigorúbban kellene eljárni azokban az esetekben, amikor kisgyermekek az áldozatok, a feltételezett tettes óvadék elleni kiengedése pedig hatalmas hiba volt.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze