„Nem volt meg az érzelmi kötődés” – Egy mezőn dobták ki kéthónapos kisbabájuk holttestét a horrorszülők – 18+

„Nem volt meg az érzelmi kötődés” – Egy mezőn dobták ki kéthónapos kisbabájuk holttestét a horrorszülők – 18+

kisbaba
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 18. 20:00
Bors

Brutális tette miatt kell most szembenéznie büntetésével egy wisconsini párnak. Hezile Frison és Monica Adams kisbabája még tavaly júliusban ismeretlen körülmények között hunyt el, majd a szülők a holttesttől egy közeli mezőn szabadultak meg.

Úgy tudni, a szülők bűnösnek vallották magukat a bíróságon, ám a kis Jalisa halálának körülményeiről azóta sem lehet tudni. Rokonuk vallomásából kiderült: a pár a tragédia előtt egy rokonukhoz költözött, majd egy nap elmentek otthonról csecsemőjükkel, később azonban csak a szülők tértek vissza.

A rokon elmondása szerint miután kérdőre vonta Frisonékat, azok elképesztően ellenségessé váltak: Jalisa holléte így akkor nem derült ki. A rokon továbbá elmondta: a szülőkön látszott, hogy

nincs meg az érzelmi kötődés gyermekükkel

Kihallgatásuk során Frison és Adams elmondták, hogy a csecsemő halála után a holttestet zsákba csomagolták, és egy mezőn dobták ki. A halál oka valószínűleg sosem fog kiderülni, a kis Jalisa holttestét ugyanis vadállat téphette szét, így azt lehetetlen volt megvizsgálni.

Ez is érdekelheti!

Videón a horrorbaleset: épp csak munkába állt, több tonna áru nyomta agyon a fiatal lányt – 18+

Horror: Élve temették el a mogyoródi nyugdíjas házaspárt, sitt alatt fulladtak meg

Horrororvos: Vetélést és halott babákat hazudott az anyáknak, majd 300 ezer forintért eladta a csecsemőket - 18+

Horror a magyar rendelőben – Budapesti orvosok tették tönkre Jackie fogait

A nyomozás során kiderült: a tragédia idején Frison az alábbiakat írta be a webes keresőbe:

„Milyen állatok élnek Kenosha városában”

„Mi a módja annak, hogy egy szülő NE menjen börtönbe, ha a baba meghal”

Feltételezések szerint a Jalisát alvás közben nyomhatták agyon szülei, de a bölcsőhalál sincs kizárva.

Frison két és fél év börtönbüntetést, Adams pedig négy év próbaidőt, plusz kilenc hónap börtönbüntetést kapott.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.