Aktuális

Napi tudomány: a visszatartott szellentés a szájon át távozhat

Bors

Létrehozva: 2019.04.11.

Bátran kijelenthetjük, hogy sokak számára visszataszító a bélgázok eregetése – legyen szó nyilvános, vagy privát helyzetről. Nemrég azonban napvilágot látott egy tudományos megállapítás, ami után sokan megfontolják majd az udvariaskodásból visszatartott szellentéseket. Kiderült ugyanis, hogy a ki nem engedett bélgázok nagy valószínűséggel így is, úgy is távoznak a szervezetből – a szájon át.

Egy newcastle-i egyetemi professzor, Clare Collins úgy nyilatkozott, hogy a szellentés visszatartása felfúvódást okoz, aminek következtében a gáz egy része kilégzéskor távozik. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben a gáz a szájon keresztül ürülve nem ad ki jellegzetes hangot, és kellemetlen szaga sem lesz, ami önmagában szimpatikusan hangozhat, ám egyáltalán nem egészséges.

– Túl hosszú ideig történő visszatartás esetén jó esély van rá, hogy a felgyülemlett gáz végül önmagától távozik, visszatarthatatlan szellentés formájában – tette hozzá az egyébként dietetikus és táplálkozási szakértő Collins.

A professzor azt is elmondta, hogy a ki nem engedett gázok komoly veszélyt is jelenthetnek. A felgyülemlett levegő divertikulitiszt okozhat, azaz a vastagbélen apróbb kitüremkedések alakulnak ki, melyektől gyulladás és fertőzés is könnyen képződhet a bélrendszerben.

A szakértő azt javasolja, hogy a bélrendszer védelmében a kikívánkozó gázokat érdemes minden esetben kiengedni. Ez persze nem kell, hogy egyenlő legyen a nyilvánossággal – érdemes megkeresni a leginkább kifinomult módját a gázok kieresztésének.

Egy tanulmány szerint egy egészséges ember naponta nyolcszor szellent: ez lehet egy nagyobb, összefüggő eresztés, vagy több kisebb is. A tény egyébként teljesen természetes, a gázok képződése nemcsak az elfogyasztott ételek megfelelő emésztésének része, okozhatja még szénsavas üdítők fogyasztása, illetve a lenyelt levegő is.

Azok számára, akik a kellemetlen szagok miatt aggódnak, Collins azt javasolja, változtassanak étrendet, ugyanis a megfelelő diéta alkalmazásával mérsékelhető a szag.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze