Átszámítva 10 milliárd forinttal kopasztottak meg gátlástalan bűnözők egy 90 éves asszonyt.
Az áldozatul esett hongkongi milliárdosnőt először telefonon keresték meg a csalók, akik azt állították, hogy a kínai hatóság emberei, majd összesen 11 banki átutalásra sikerült rávenniük hiszékeny áldozatukat.
A Hongkong fényűző, The Peak negyedében élő nőnek azt mondták, hogy személyazonosságával visszaéltek Kínában, ezért arra kérték, hogy utalja át vagyonát egy, a kínai nyomozócsoport által védett számlára, nehogy a csalók az ellopott adatokat használva megszerezzék azt.
A csalók ezután a villájában többször is meglátogatták a jómódú asszonyt, hogy együtt felvegyék a kapcsolatot egy magát kínai ügynöknek mondó társukkal. Így együtt rávették, hogy öt hónap leforgása alatt 11 tranzakció során 250 millió hongkongi dollárt, vagyis nagyjából 10 milliárd forintot utaljon el nekik – számolt be az esetről a brit Mirror.
Ez a legnagyobb összeg, amelyet eddig telefonos csalással bűnözők megszereztek. A rendőrség szerint az átverésre csak akkor derült fény, amikor az idős hölgy bejárónője gyanúsnak találta a látogatókat, és felvette az áldozat lányával a kapcsolatot.
Hongkongban a világon az egyik legnagyobb a milliárdosok koncentrációja. Mivel az ismert gazdagok közül sok az idős állampolgár, így gyakran kiszolgáltatottak a csalóknak és a csalásoknak. Hongkongban 2021 első negyedévében a telefonos csalások 18 százalékkal nőttek. A rendőrség közlése szerint csak 2020-ban 1193 telefonos átverési ügyet kezeltek, ahol átszámítva összesen 240 milliárd forintot loptak el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.