Aktuális

Leszámolás a pesti hostelben - Kiengedték a gyilkos kanadait

Bors

2020. március 10. kedd 08:00

Forrás: Bors

Leszedték a bilincset a kezéről, és a napokban kisétálhatott a börtönből az a férfi, aki még 2017 júniusában megölt egy 56 éves görög turistát az egyik józsefvárosi hostelben – tudta meg a Bors.

Értesüléseink szerint a 27 esztendős kanadai férfi jelenleg a magyar barátnőjénél húzza meg magát. Ahogy azt megírtuk: a támadó a hajnali órákban szólalkozott össze áldozatával, aki éppen egy prostituálttal vitatkozott. Az eleinte több millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő gyanúsított kezén először az előkészítő ülésen kattant a bilincs, miután a minősítést halált okozó testi sértésről emberölésre módosították.

Egy év börtönben töltött idő után a kanadai a múlt pénteken magyarul köszönte meg a bíróságon, hogy szabadon engedték. Információnk szerint a bíróság többek között azzal indokolta a döntését, hogy a spor­tos, nagy darab fiatal szoros emberi kapcsolatokat alakított ki hazánkban, a párja pedig vállalta, hogy lakhat nála. Úgy tudjuk, a korábban befizetett óvadék továbbra is letétben van.

A szakértői vélemény alapján úgy gondoljuk, hogy a férfi egy védekezésre képtelen személyt, ráadásul különös kegyetlenséggel ölt meg. A földön feküdt az áldozat, amikor tá­madója megtaposta a fejét. A családot nagyon megrázta ez a döntés – mondta a Borsnak dr. Tran Dániel, az áldozat családjának ügyvédje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067343_auto_resized.jpg
origo.hu

Hajléktalanként él a Chelsea korábbi focistája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686030615
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067375_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrán intézet: ilyen mértékű népességfogyással pár éven belül nem lesz elég ember, hogy megtermeljék a GDP-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064258_auto_resized.jpg
ripost.hu

Júniusi kínai horoszkóp: sorsfordító napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065491_auto_resized.jpg
vg.hu

Aggódhat a Nyugat: összezárt az OPEC Oroszország mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686030615
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064608_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Drog került a hot dogba, a vendég rá is harapott a kokainos zacskóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686030615
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686030615
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064208_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Drámai baleset: törött kézzel próbálta menteni felesége életét a motoros

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686030615
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát