Aktuális

Koronavírus: Luxemburgban bezárnak a bárok és az éttermek 

MTI

Létrehozva: 2020.11.23.

Luxemburgban csütörtöktől bezárnak a bárok és az éttermek, továbbá a színházak és a mozik a koronavírus-járvány terjedésének lassítása végett.

Az új intézkedéseket Xavier Bettel luxemburgi kormányfő jelentette be hétfőn, a rendelkezések várhatóan december közepéig maradnak érvényben.

A miniszterelnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt két hétben napi 500-nál több új fertőzöttet regisztráltak az egészségügyi hatóságok, meghaladva azt a küszöbértéket, amelyet a kormány előzetesen kitűzött ahhoz, hogy elkerüljék a korlátozásokat. Bettel szerint "a helyzet nem drámai, de az új esetek száma még mindig igen magas". A kormányfő a társasági kapcsolatok minimálisra csökkentésének fontosságára is felhívta a figyelmet, a háztartások két vendégnél többet nem fogadhatnak. Az új rendelet értelmében a november elején bevezetett kijárási tilalmat - este 11 és reggel 6 óra között - további három héttel meghosszabbítják.

A valamivel több mint félmillió lakosú országban a hét végén több mint ezer ember fertőződött meg. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) statisztikái szerint jelenleg Luxemburg az Európai Unió legfertőzöttebb országa.

A szomszédos Belgiumban a helyi sajtó arról számolt be hétfőn, hogy a továbbra is csökken az újonnan fertőzöttek száma, azonban a csökkenés üteme lelassult. Míg a múlt héten átlagban 45 százalékkal kevesebb esetet regisztráltak az egészségügyi hatóságok, ez az arány hétfőn 25 százalék volt. A fertőzöttek aránya a 30 és 60 év közötti korcsoportban a legmagasabb, de nem csökken látványosan a 80 év fölötti betegek száma sem.

A kórházi felvételek aránya azonban visszaesett: a múlt héten átlagosan naponta 316 embert szállítottak kórházba, ami 34 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. Hétfőn 25 százalékos csökkenésről számoltak be e tekintetben a helyi lapok.

Hollandiában ugyancsak lelassult az újonnan fertőzöttek csökkenésének üteme: hétfői kimutatások szerint további 5214 új esetet jelentettek hétfőn, 182-vel kevesebbet, mint az előző nap, de 8 százalékkal többet a múlt héten mért napi átlagnál. Az országban fokozzák a szűrést, múlt héten 35 ezer tesztet hajtottak végre, 10 százalékkal többet, mint az azt megelőző hetekben átlagosan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei