Aktuális

Így is lehet! Szuper könnyű nassolnivalók, amiktől nem lesz bűntudata

Bors

Létrehozva: 2019.01.30.

A karácsonyi időszak után sokan készülnek már a strandszezonra, sokan életmódváltást fogadtak meg az új évre, de olyan is bőven van, aki egészen egyszerűen egészségesen szeretne étkezni. Legyen bármi is az oka a tudatos étkezésnek, összeszedtünk három nasit, amiket az egészség jegyében megéri elkészíteni, ha valami finomságra vágyunk.

Parmezáncsipsz

Tökéletes megoldás a szinte végtelen módon ízesíthető parmezáncsipsz mindazok számára, akik kedvelik a sajtféleség egyedi ízét, valamint igazán gyorsan elkészíthető falatokat készítenének.

Hozzávalók (kb. 4 adag):
190 g mandulaliszt
30 g parmezán sajt
1 teáskanál só
0,5 teáskanál bors
1 teáskanál fokhagymapor
2 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál jeges víz
opcionálisan szezámmag, és zöldfűszerek

Elkészítés (kb. 25 perc): Első lépésként melegítsük elő 180 fokra a sütőt. Ezt követően a száraz hozzávalókat alaposan keverjük össze egy nagyobb tálban. Adjuk hozzá az olajat, és keverjük el az egészet egy villával. Ezután egyesével adjuk hozzá az evőkanálnyi jeges vizet ügyelve arra, hogy csomómentesre kevertük. Végül gyúrjuk össze a keveréket, és két zsírpapír között nyújtsuk körülbelül fél centiméter vastagságúra. A tésztát szaggató segítségével, vagy egyszerűen késsel daraboljuk a kívánt formára, sorakoztassuk fel egy sütőpapírral kibélelt tepsiben, és tegyük be az előmelegített sütőbe 15-20 percre. Fontos! Félidőben fordítsuk meg a csipszeket!

A falatkák szobahőmérsékleten tárolva akár egy hétig is elállnak.

Édesburgonyacsipsz

Picivel több időt igényel parmezános testvérénél, de elkészítésében még egyszerűbb. Ízletes, egészséges nassolnivaló szintén ezerszínű fűszerezési lehetőséggel.

Hozzávalók (1 adag):
1 nagyobb édesburgonya
4 evőkanál olívaolaj
fél-fél teáskanál só és bors
kakukkfű, majoránna, oregánó az ízesítéshez

Elkészítés (kb. 40 perc): Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Alaposan mossuk meg az édesburgonyát, majd héjastól körülbelül fél centis karikákra szeleteljük fel. Egy közepes üvegedénybe tegyük bele a karikákat, locsoljuk meg az olívaolajjal, adjuk hozzá a fűszereket, majd gondosan forgassuk meg az egészet. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben sorakoztassuk fel a karikákat, ügyelve arra, hogy nem fedik egymást, majd süssük őket 25-30 percig, félidőben pedig fordítsuk meg őket.

Zöldséges csicseriborsófánk

Az elképzelés leginkább a jól ismert tócsnira hajaz, ám kizárólag egészséges összetevőket tartalmaz. Elkészítése szuper gyors, és hozzávalók szempontjából sem kell messzire mennünk.

Hozzávalók (kb. 8 darab):
200 g csicseriborsó
1 cukkini
1 répa
2 tojás
10 g teljes kiőrlésű pankó morzsa
friss bazsalikom
fél teáskanál fokhagymapor
só, bors
olívaolaj a sütéshez

Elkészítés (kb. 15 perc): Egy nagyobb keverőtálban törjük össze a csicseriborsót, majd tegyük félre. Vegyünk elő egy konyharuhát. A cukkinit és a répát reszeljük rá, majd óvatosan facsarjuk ki a reszelékből a felesleges levet. Adjuk hozzá a csicseriborsóhoz az így kapott zöldségeket, a pankó morzsát, a felaprított bazsalikomot, a két tojást és a fűszereket. Alaposan keverjük össze őket. Egy nagyobb serpenyőben kezdjünk el olívaolajat hevíteni. Közben a keverékből két evőkanálnyit kanalazzunk a tenyerünkbe, gyúrjuk gombóccá, majd lapítsuk koronggá. 1-2 percig süssük, amíg mindkét oldala aranybarna színt nem kap. Tálaláskor meglocsolhatjuk görög joghurttal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!