Aktuális

Igényelnék a látogatókat: elszoktak az emberektől a fővárosi állatkert lakói

Hu-Zo

Létrehozva: 2021.03.02.

Nehezen viselik a fővárosi állatkert egyes lakói, hogy a koronavírus-járvány miatt nincsenek látogatók. A páviánokon például érződik, hogy nincs kihez „szólniuk”, de a kecskék is igényelnék a simogatást.

Forrás: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló

Bár fővárosi állatkert lakóinak többségét nem nagyon zavarja a látogatók hiánya, mivel az élelmezésük ugyanabban a ritmusban folyik, de azért vannak olyan emlősök, amelyeket megvisel, hogy nincsenek emberek.

A páviánokon látszik, hogy hiányzik nekik a pluszinger. Ha van látogató, „kiszólogatnak” nekik, és a közönség legtöbbször válaszol. Rajtuk érződik, hogy most nem tudnak kivel „beszélgetni”, de az állatsimogatókban is hiányolhatják az embereket

– mondta a Borsnak Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője.

Az oroszlánfókák is felvillanyozódtak, amikor az első zárás után újranyitottunk. Az oroszlánok pedig tavaly tavasszal nem értették, miért van újra sok ember az állatkertben. De a rozsomák is felfigyel, ha most valaki arra jár. Hasonló reakciót látunk a zsiráfoknál is. Ha folyamatosan van látogató, akkor hozzászoknak, nem foglalkoznak az em­berekkel.

Tömeg ugyan nincs, de a dolgozóknak így is szigorú szabályokat kell betartaniuk, hogy ne fertőződjenek meg sem ők, sem pedig az állatok. Tavaly tavasszal a New York-i állatkertben Nadia, egy négyéves maláj tigris kapta el a kórt. Két hétre rá pedig ugyanott már hét nagymacskánál azonosították a vírust. Idén januárban a San Diegó-i park két gorillájánál mutatták ki a fertőzést, pár nappal ezelőtt pedig a prágai állatkert egyik gorillájának és a két oroszlánjának lett pozitív a tesztje.

Tavaly februárban, a koronavírus-járvány kezdetén mi is elkezdtük összeállítani a terveket, hogy milyen intézkedéseket kell majd életbe léptetnünk. Akkor még semmilyen információnk nem volt. A protokoll egy része viszont korábbról megvolt, mert például az emberszabású és más majmoknál már az ötvenes évek óta ismert, hogy például a tbc-t elkaphatják az em­bertől. A megoldás az üvegfal volt, és a kifutóknál például széles árkok, va­lamint finom szövésű háló, hogy ételt vagy tárgyakat se lehessen bedobálni hozzájuk – mondta a szóvivő.

A gondozók munkáját úgy szervezik, hogy a turnusok ne találkozzanak egymással, ezzel akadályozva az esetleges megfertőzést. Ezenkívül maszkot viselnek, és a takarmány előkészítésénél kesztyűt húznak a dolgozók.

Az állatok viselkedéséből a tüneteket fel lehet ismerni, de eddig még nem találkoztunk ilyennel. Ha mégis előfordulna, rendelkezésünkre állnak tesztek

– zárta Hanga.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek