Most kaptuk: Hordóba rejtett holttestet talált a rendőrség

Most kaptuk: Hordóba rejtett holttestet talált a rendőrség

New Jersey
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 15. 14:30
Hordóba zárt emberi maradványok kerültek elő egy nyílt utcán hagyott hordóból. A helyiek forronganak.
Bors

A rendőrök 10:30-kor jelentek meg a helyszínen a Ridgefield parkban a 13 ezer lakosú városban, a Hudson folyón túl. Az utca közepén ugyanis

egy fedett, zöld hordót találtak, benne egy nő holttestével

– írja a Daily Voice hírportál.

Mark Musella, Bergen megyei ügyész megerősítette a tragédia hírét.

– Egy konténerben emberi maradványokat találtak. Jelenleg a halál körülményeit vizsgálják – mondta.

A hordót az ujjlenyomatok miatt portalanították és elszállították. A tároló olyan nehéz volt, hogy két rendőr bírta csak felemelni. A helyiek szerint a hordó csakis éjjel kerülhetett a felfedezési helyére. Egy szemtanú, Jim Donohue már régóta a helyszínen lakik.

Én már csak arra lettem figyelmes, hogy egy rendőrségi helikopter repül el a fejem felett, és a környéket elárasztották az egyenruhások. Ez a környék mindig nyugodt és csendes volt, és ritkán követtek el bűncselekményt – nyilvánította ki a férfi.

Az FBI szerint a térségben 1986 óta mindössze hat embert gyilkoltak meg. Az utolsót 2010-ben.

A lakók még mindig sokkhatás alatt állnak.

– Nagyon ijesztő a gondolat, hogy valaki egy hordóba tömött egy másik embert – mondták többen.

Remélem, nagyon hamar elkapják a gyilkost

– szögezte le egyikük.

Mivel a kukások péntekenként viszik el a hulladékot, sokan kipakolják az utcára a szeméttárolójukat. Ennek betudható, hogy a hordó először nem keltett feltűnést. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.