Albert Bourla, a Pfizer-Biontech vezérigazgatója a Twitterén számolt be a harmadik Pfizer oltás hatékonyságának eredményéről. A kutatásról, valamint az oltások esetleges mixeléséről kértük dr. Kacskovics Imre immunológus professzor véleményét.
– Megmagyarázhatónak tartom ezt az arányt, mivel a vakcinában lévő idegenanyag megsokszorozhatja az antitestek, valamint az immunsejtek számát – mondta a szakember. – Az immunválasz egy adott ideig úgy reagál az ismételt oltásra, hogy több memória B-sejt termelődik. Ez a memória immunsejt fokozza a védekezést a védőoltásnál. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, de a harmadik oltásnál még igen. Hasonló kutatási eredményre jutott Vejdong Jin a kínai Sinovac vezérigazgatója is, szerinte az ő harmadik oltásuk akár a 20-szorosára is növelheti az antitestek számát a szervezetben.
– Véleményem szerint szükség van az emlékeztető oltásra, mert jön a delta variáns. Nálunk magasabb átoltottsággal rendelkező országokban is csekélyebb lett a védelem a vírusvariáns ellen – magyarázta dr. Kacskovics Imre a Metropolnak. A professzor azt is elmondta, hogy szerinte milyen vakcinát érdemes harmadik körben választanunk.
– Követni kell a gyártó utasításait, vagy a szakma szabályai szerint kell eljárni, amíg nincsenek klinikai vizsgálatok a témában. A személyes véleményem szerint a Pfizer vakcináját lehet még egyszer beadatni, valamint a Modernát is. A vektorvakcinákat nem nagyon lehet ismételni, mert ezek ellen kialakulhat a szervezetben immunválasz, ami megakadályozhatja, hogy a vektor célba jusson, és kifejtse hatását. Ezen kivül harmadik körösnek akár a Sinopharmot is fel lehet venni, mert az inaktivált vírussal működik. Az első két adag Sinopharm oltásnál a legfrissebb vizsgálatok szerint alacsonyabb a védelem a 60 év felettieknél, mert az idős immunrendszer gyengébb, mint a fiatal, úgyhogy ha van elegendő vakcina hozzá, akkor az ő számukra harmadiknak mindenképp mRNS-es vakcinát ajánlanám.
Az országos oltási munkacsoport vezetője, György István vasárnap Balatonmáriafürdőn beszélt arról, hogy a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadatni, azonban háziorvosi ajánlásra korábban is meg lehet kapni. György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni – mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.