Aktuális

Fordulat: emberölés előkészületével gyanúsítják a sólyi gyerekgyilkos apját

Bors

Létrehozva: 2020.04.14.

Nem csillapodnak a kedélyek a nyolcéves sólyi Horváth Adriennt kegyetlenül meggyilkoló fiatalember apja körül. Idősebb F. Ferenc egyre nagyobb bajba kerül, a Bors értesülése szerint a zaklatás helyett immár egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítják, így a férfi most már szinte biztos, hogy nem ússza meg letöltendő börtönbüntetés nélkül.

– Az elkövetővel szemben emberölés előkészülete miatt van folyamatban az eljárás, melynek során a nyomozóhatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat befejezésre irányuló javaslatával a Veszprém Megyei Főügyészségre megküldte – közölte a Bors kérdésére Gulyás Ildikó sajtószóvivő.

Hozzátette: az iratok vizsgálata folyamatban van. Mint azt többször is megírtuk, a felelőtlen férfit azután csukták le, hogy a gyermekgyilkosság áldozatának édesapja feljelentette. Ferenc ugyanis a Bors cikkéhez hozzászólva fenyegette meg ki­végzéssel, felgyújtással és méreginjek­cióval a halott kislány, Adrika fivérét, mi­után az ítéletet követően a testvér azt nyilatkozta lapunknak, hogy a gyilkost a börtön kapujában fogja várni a szabaduláskor, hogy számon kérje őt. Az elmúlt napokban többször is tárcsáztuk a gyanúsított kirendelt védőjét, hogy megtudjuk, milyen új bizonyítékok kerültek elő, s mi indokolta a gyanúsítás meg­változását, de nem értük utol.

– A fenyegetés és zaklatás önmagában nem minősül emberölés előkészületének, olyan bizonyíték kerülhetett elő, amiből az derül ki, hogy a férfi már a „tettek mezejére lépett”, hiszen ez a bűncselekmény már konkrét lépéseket feltételez – magyarázta a Borsnak Fridman Róbert, az áldozat családjának jogi képviselője.

Horváth Győző, a testvérek édesapja örül annak, hogy nem ússza meg szárazon a férfi, aki a kislánya halála óta megkeserítette a családja életét. Ember­ölési kísérlet előkészületéért mi­nimum egy, maximum öt év börtön szabható ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607217
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban