Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: Változik az oltási rend

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: Változik az oltási rend

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 04. 10:28
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ismertette a jelenlegi hazai járványügyi és gazdasági helyzetet.
Bors

Ahogy azt péntekenként megszokhattuk, Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában beszélget a koronavírus elleni védekezésről, a gazdasági újraindításról, illetve az ország helyzetéről.

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy csütörtökön 11 858 embert oltottak be az első adag vakcinával, és több mint 80 ezer ember kapta meg a második oltást. Korábban az első oltások számának a növelése volt a cél – tette hozzá. Ennek köszönhető, hogy a megbetegedések és halálozások száma csökkeni kezdett. 26 ember halt meg tegnap és 269 ember fertőződött meg. 64 ezer aktív fertőzött volt.

Az emberek nem rohamozzák meg a háziorvosokat és oltópontokat, ezért nincs sok elő oltás. Az év végéig tovább fog nőni az itthoni vakcinák száma. Közel 17 millió adag vakcinánk lesz az év végéig.

„Oltásbiztonságban vagyunk”

– mondta Orbán Viktor.

Jön a készenléti oltási rend

„Legalább kétszer be tudunk oltani mindenkit, ha erre szükség lesz. A teljes népesség 54 százaléka kapta meg az első, míg a 38 százalék a másodikat” – mondta a kormányfő. Mi van azzal a 2,5 millió emberrel, aki nem kért oltást? Áttérünk a készenléti oltásra a mostani kötelező oltási állapotból. Aki nem a későbbi oltási rendben akar részt venni, az oltassa be magát most – mondta a kormányfő.

Magyar Rádió. Jön a készenléti oltási rend. Mindenki oltassa ba magát, aki még nem tette! // Hungarian Radio. We...

Posted by Orbán Viktor on Thursday, June 3, 2021

A miniszterelnök szólt arról is, hogy az egész vírushelyzetben nehéz tudományosan tisztán látni, mivel minden érvényes tudományos kijelentéshez időre van szükség. Ami tavaly érvényes volt, az ma már nem az – tette hozzá.

„Az óvatosabbak közé tartozom a gyerekek oltását tekintve, de nem akarjuk elzárni a szülőket attól, hogy a gyermeküket beoltassák. Oltási kampányt sem indítunk egyelőre a 12-15 évesek körében.”

A kormányfő szerint a magyar tudományos közösségben a nyár vége felé juthat nyugvópontra ez a vita. Most a kiskorú gyermekeket a szülők bárohová elvihetik magukkal – tette hozzá.

Előrébb járunk mint Nyugat-Európa

Orbán Viktor közölte, hogy az uniós oltási igazolvány július 1-től lép életbe, de nem tudjuk, hogy működni fog-e. A magyar oltási igazolvány uniós szinten is nagyon modern, ráadásul előrébb tartunk mint a nyugati országok – tette hozzá. Amikor az európai helyzetről beszélünk, akkor fontos említést tenni arról, hogy ott sok országban még kijárási tilalom van – mondta a kormányfő.

Nemzeti alapon kellett meghatározni az utazási szabadságot, és ezt biztosítja a magyar védettségi igazolvány.

„Ha belép az uniós kártya, akkor a nemzeti hatóságoknak kell kibocsátania a kártyákat.”

Június 15-ig be kell fejezni az uniós kártya kifejlesztését, és onnantól kezdve a magyar elektronikus digitális kártyán lévő adatok szinkronban lesznek más uniós országok kártyáival – tette hozzá.

Középpontban az egyéni felelősség

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy mostantól kezdve egyéni felelősség van az oltások tekintetében. Az állam eddig mindent megtett, hogy minél többen oltakozzanak – tette hozzá. A magyar egészségügy uniós szinten is kiválóan teljesített. Amit a közösségi felelősség tekintetében meg tudtunk tenni, azt megtettük – mondta a kormányfő.

Ismét lehetnek képviselő-testületi ülések

Szólt arról is, hogy lassan nem emlékszünk a korábbi rossz időszakra, és szinte törli is ezeket az emlékeket. „Én járom a világot, és sok helyen depressziós nyomás alatt vannak az emberek. A veszélyhelyzet fennmarad, és folyamatosan töröljük el a korlátozásokat. Hamarosan döntés lesz arról, hogyan állhat helyre az önkormányzatok korábbi működési rendje.” Péntek délután lesz döntés erről – tette hozzá. Míg mások nem szabadok, addig mi azok vagyunk” – tette hozzá.

Gazdasági konferencia a jövő héten

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy lassan visszatér a gazdaság a normális menetrendbe. „Lesz egy gazdasági konferencia a jövő héten, és akkor az újraindítás újabb lépéseiről egyeztetnek majd. Én is azt szeretném, hogy előzzük meg a nyugati országokat” – tette hozzá.

Hosszú ideje vitáznak a pedofilellenes törvényről

A pedofilellenes törvényről azt mondta, hogy több mint egy éve vitáznak róla. Nagyon keskeny mesgyén járunk, és kifinomult jogi szabályozás kell – tette hozzá. Ésszel kell eljárnunk. A gyerek bizalommal fordul a felnőttek felé, ezért ezzel visszaélni a legalja dolog – mondta a kormányfő. A legtöbb pedofil bűncselekmény a virtuális térben történik – hangsúlyozta a kormányfő. „Ennek a lehatárolása nehéz munka, de ezt meg fogjuk tenni.”

„Nem akarunk örökké vesztes nép lenni”

Orbán Viktor a 101 évvel ezelőtt aláírt trianoni diktátumról azt mondta, hogy a nemzeti összetartozást tekintve jobban állunk mint 11 éve. Az országvesztés napjából a nemzeti összetartozás napját próbáltunk csinálni – tette hozzá.

„Akiket elszakítottak tőlünk, azok lélekben velünk maradtak. A nemzeti összetartozás gondolata erősebb, mint a korábbi évtizedekben. Nem akarunk úgy élni, hogy örökre vesztésre ítélt nép legyünk” – mondta Orbán Viktor.

Mi nem ellenfeleket, hanem barátokat gyűjtünk

„Kiderült, hogy a szomszédaink is a sikert és erőt respektálják, és mióta megerősödtünk, azóta sikerült javítani a kapcsolatainkat a többi néppel. Minden kárpát-medencei népnek kalkulálnia kell a magyarokkal” – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, hogy a jó a szerbekkel, a horvátokkal, a szlovénekkel, a szlovákokkal a kapcsolatunk.

„Mi nem ellenfeleket, hanem barátokat gyűjtünk, de az utóbbi sem könnyű.”

Magyarországon is lesz vizsgálat

Itthon is kivizsgálják, hogy milyen hatása lehet a dán-német-amerikai lehallgatási botránynak. A kormányfő szerint a modern nemzetközi rendszerben nem arra kell törekedni, hogy egyik vagy másik hatalom mellé álljon az ország. A barátságokat gazdasági együttműködésre kell változtatni, és lehetőséget kell adni a magyar cégeknek.”

Ha elszigetelődünk, akkor annak csak negatív hatásai lehetnek – tette hozzá. A világgazdaságban való részvétel nagy eredményeket hozhat.

A labdarúgó Eb esélyeiről

„Végre felemelkedett egy magyar csillag a labdarúgásban, és most kiderült, hogy vissza kellett utaznia Németországba. Most egy rosszkedvűbb állapotban vagyunk a labdarúgó Eb-t illetően” – mondta Orbán Viktor. Minden játékosnak sok sikert kívánok – tette hozzá. „Mi győzünk, és mi vesztünk. A magyar ember közösségi ember, úgy fogja fel az életét, hogy az belefonódik egy közös sorsba” – mondta a kormányfő.

„Nagyszerű EB-re számítok”

- zárta szavait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.