Aktuális

Éjjel hívják külföldről? Vissza ne hívja a számot!

B. B. A.

Létrehozva: 2019.09.10.

Külföldről jövő hívásokkal zaklatnak ismeretlenek – a legújabb csalási módszerrel rengeteg pénzt zsebelhetnek be. Az éjszaka közepén +377-tel kezdődő telefonszámról csörögnek, ilyenkor semmiképp sem szabad felvenni.

Forrás: istock

Míg volt, akit a mennydörgés nem hagyott aludni hétfő hajnalban, mások szeméből az állandó telefoncsörgés verte ki az álmot. Bosszantó eset történt a Bors olvasójával, aki szerkesztőségünkhöz fordult.

– Éjjel három óra körül csörgött kétszer is a telefon. Azt írta ki a készülék, hogy Monacóból hívnak – fakadt ki olvasónk lapunknak. Nem ő volt az egyetlen, aki ez­után megkeresett minket, hogy éjnek évadján +377-tel kezdődő telefonszámokról hívták, szombat és vasárnap éjjel is.

Csak a pénzre mennek

Szögezzük le mindjárt az elején: pánikra semmi ok, a csalásnak nem az volt a célja, hogy sze­mélyes adatokat lopjanak. A jelenség időről időre felüti itthon és más országokban is a fe­jét. Az ilyenfajta kamuhívásokat „wan­girinek” nevezik – a japán szó arra utal, amikor az embert megcsörgetik és leteszik a telefont –, és a csalók ilyenkor nemzetközi telefonszámokról tömegesen hívásokat generálnak, remélve, hogy a hívott fél visszacsörög majd az emelt díjas telefonszámra.

Csizmazia-Darab István számítógépes biztonsági szakértő a Borsnak elmondta: azt használják ki, hogy az emelt díjas szám hívása, de sok esetben már maga a kapcsolás is extra magas költséggel lehetséges csak.

– Ezt a kiemelt dí­jat osztja meg a mobilszolgáltató és az emelt díjas szám tulajdonosa, tehát minden esetben a pénzszerzés motiválja a csalási próbálkozást. Emiatt minden ismeretlen szám esetén indokolt a gyanakvás, az óvatosság. A napokban zajló csalásnál ezúttal a +377, vagyis monacói számok szerepeltek, de korábban előfordult már afrikai is. Legalább harminc-negyven országból érkezhetnek hívások – figyelmeztet a szakember. 

Blokkoltassuk a számot

A hívás fogadása ugyan nem kerül pénzbe, de a visszahívás, SMS-küldés, illetve sok esetben maga a tárcsázás, a kapcsolat kiépítése is hatalmas összeget jelenthet a normál díjakhoz képest, emeli ki Csizmazia-Darab István.

– Mindenképpen érdemes ezeket a bizonytalan eredetű hívásokat figyelmen kívül hagyni, blokkolni. Adott hívószámok blokkolására néhány antivírusprogram is alkalmas, de maga az Android operációs rendszer az okostelefonokon is lehetőséget nyújt a nem kívánatos számok blokkolására. Illetve mobilszolgáltatónknál le is tilthatunk ilyen kategóriákat, például 06-90 és hasonló, ismert számokat, az ide irányuló hívásokat, és külön az ide irányuló SMS-küldési lehetőséget is – fejtette ki a Borsnak a biztonsági szakértő.

Sokba kerülhet a kíváncsiság

A mostani wangirihullám Szlovákiát is elérte, a térségben először ott zaklatták az embereket monacói számokról. Múlt szombaton a szlovák rendőrség közölte, az ismeretlen hívások forrása Afrikából, illetve a Közép-Afrikai Köztársaságból indul, ez érhetett el hozzánk is, azonban nem ez volt az első Magyarországon. A tavaly áprilisi, magyarokat érintő wangirihullám idején a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azt a tájékoztatást adta, hogy belföldön nem növelheti az előfizető mobiltelefon-számláját, hogyha a külföldi számról kezdeményezett hívást fogadja. Ha azonban az „áldozat” figyelmetlen, vagy hajtja a kíváncsiság és visszahívja a gyanús külföldi számot, akkor lehetnek belőle gondjai. Ilyen lehet egy-egy esetleges pluszköltség, de akár az is, hogy üzleti jellegű ajánlatokkal bombázzák később. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616509
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban