Aktuális

A nagy virsliteszt – Mindent vitt a juhbeles

BoBe

Létrehozva: 2019.12.28.

Kilencféle virslit kóstolt végig a Bors szerkesztősége. Arra voltunk kíváncsiak, hogy szilveszterkor ki melyik húskészítménnyel látná vendégül ismerőseit, ha a látvány és az íz alapján kellene dönteniük.

1–10-ig pontozták kollégáink három szempont alapján az üzletláncokban és a kisebb üzletekben is elérhető termékeket. Ízük, állaguk és illatuk alapján kapták a termékek a pontokat. Mutatjuk a helyezéseket.

9. S Budget Hotdog-rúd

Igaz, hogy 91 százalék baromfihúst tartalmaz ez a változat, a zsűri pontszámai alapján mégis az utolsó helyen végzett. A füst ízesítésű virsli kilóját 1116 forintért megveheti, és már teheti is otthon a bugyborékoló vízbe.

8. SÁGA Füstli Junior

Bár az egyik zsűritagnak ez ízlett a legjobban, a többieket mégsem győzte meg ez a 70 százalék pulykacombhúsból készült, füst ízesítésű és mindenmentes apróra vágott húskészítmény. Ára: 3350 forint/kg

7. ORSI Baromfi klasszikus virsli

65,6 százalék baromfihúst tartalmaz ez a nem ehető műbélben előállított készítmény. Glutén-, szója- és laktózérzékenyek is bátran fogyaszthatják ezt a füstölt, főtt virslit, amelynek ki­lóját már 1245 forintért is megvásárolhatjuk.

6. SÁGA Füstli pulykavirsli

Bár állagra és ízre szinte tökéletesnek nevezte a zsűri ezt a változatot, az illata nem győzte meg őket, sőt egyenesen szagtalannak titulálták. Ez a teljesen glutén-, szója- és laktózmentes változat 55 százalék pulykahúsból készült, marha kol­lagén műbéllel rendelkezik, és füst ízesítésű. Ára: 2350 forint/kg

5. S-Budget pulykavirsli

Középmezőnyben végzett a marha kollagén műbeles, füst ízesítésű virsli. A minimum hústartalmat, vagyis 51 százalékot tartalmazza. A zsűri egészen ízletesnek találta. Ára: 1421 forint/kg

4. HYZA Tízórai baromfipálca

Épphogy lecsúszott a dobogóról ez a 62 százalék baromfihúst tartalmazó termék. Bár a zsűri szerint sem az illata, sem az állaga nem kiemelkedő, de az íze meglepően finom volt. Figyelem: a bél nem fogyasztható, mielőtt megfőzi, szedje le róla! Akár 529 forintért is vásárolhat egy kilót.

3. REGNUM Juhbeles virsli

Még dobogós helyezést ért el a bükkfafüsttel füstölt változat. A teljesen glutén-, szója- és laktózmentes virsli 75 százalék sertéshúst és 4 százalék marhahúst tartalmaz. A zsűri szerint az íze meggyőző. Ára: 2497 forint/kg

2. HERCSI Bécsi virsli

121 ponttal az ezüst­érmes is egy bécsi típus volt. 75 százalék csirkehúst tartalmaz ez a füst ízesítésű készítmény. Glutén-, szója- és laktózmentes, úgyhogy az erre érzékenyek is nyugodtan megehetik. Ára: 1425 forint/kg

1. ZIMBO Bécsi virsli

A juhbélbe töltött főtt, füstölt húskészítmény lett a be­futó. 60 százalék sertéshúst és 20 százalék marhahúst tartalmaz. A zsűri egyöntetűen mindhárom szempontban elégedett volt a győztessel. Ára: 2247 forint/kg

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze