Aktuális

A koronavírus maga alá temeti a világhírű sültkrumplit is?

Bors

Létrehozva: 2020.04.29.

Forrás: AFP

Minden belga állampolgárt arra biztatnak, hogy hetente legalább kétszer egyen sültkrumplit, mert fennáll a veszélye annak, hogy a felhalmozott többlet miatt több mint 750 ezer tonna burgonyát kell kidobni. A koronavírus-járvány miatt Belgiumban már több mint egy hónapja zárva vannak a nemzeti ételnek számító sültkrumplit árusító büfék és éttermek, ráadásul jelen körülmények között a zöldséget exportálni sem egyszerű, így az ország burgonyaipara komoly válságba került.

Romain Cools, Belgapom nevű érdekvédelmi szervezet vezetője a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy ha minden így marad, nagyjából 30 ezer kamionnyi burgonya vész kárba, amit így kénytelenek lesznek megsemmisíteni. A legnagyobb visszaesést a fagyasztott burgonya keresletében tapasztalták, ami Belgium fogyasztásának nagyjából 75 százalékát adja, a maradék 25 százalék még úgy-ahogy elevickél.

– A bevásárlóközpontokkal azon dolgozunk, hogy elindíthassunk egy kampányt, amelyben felszólítjuk az embereket, tegyenek valamit az ágazatért a koronavírus-válság idején és emeljék meg a burgonyafogyasztásukat. Próbáljuk elkerülni az élelmiszer-pazarlást, hiszen minden el nem fogyasztott burgonya veszteség – magyarázza a férfi.

A belga krumplitermelők már két hete állami támogatást kértek a válság hatásainak enyhítésére és az Európai Bizottság előtt is megfogalmazták kéréseiket. A belga krumpli 90 százalékát külföldi piacok szívják fel, a termelőknek pedig nincsenek nagy raktáraik a zöldség tárolására.

– Az emberek azt kérik, hogy a válság végeztével csináljunk egy hatalmas nemzeti krumplifesztivált. Mi akár holnap megtartanánk ezt, de sajnos úgy tűnik, tovább elhúzódik a járvány – nyilatkozta korábban Cools, aki szerint hiába oldják fel a napokban a belga korlátozás egy részét, a burgonyaipar tartós visszaesésre és válságra számít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot