23 éven keresztül erőszakolta saját lányát a rém – két évvel korábban elkaphatták volna, de valaki úgy érezte, ez nem tartozik a rendőrségre

23 éven keresztül erőszakolta saját lányát a rém – két évvel korábban elkaphatták volna, de valaki úgy érezte, ez nem tartozik a rendőrségre

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 08. 20:00
Ugyan a titkosszolgálat tudott a szörnyűségekről, mégis úgy döntöttek, hogy mindezt elhallgatják a zsaruk elől.
Bors

Szexrabszolgaként tartotta saját lányát egy apa. A rém akkor kezdett el erőszakoskodni a gyermekkel, amikor még csak kilencéves volt, a szörnyűségek pedig 23 teljes éven keresztül zajlottak – mígnem az áldozatnak sikerült megszöknie. A napokban derült csak ki: a rendőrök már jóval korábban lecsaphattak volna a pedofilra, ha a titkosszolgálat nem érzi úgy, erről inkább nem tájékoztatják a többi hatóságot.

A holland születésű Ronald Van Der Plaatot a mai napig a legkegyetlenebb szexuális bűnözők közt tartják számon Új-Zélandon. Az 1933 karácsonyának napján született férfi ugyanis minden volt, csak angyali nem. Lányát még Vanuatun kezdte zaklatni, majd amikor ott kiderült, miket művel, és kiutasították az országból, Új-Zélandra vitte a gyereket, ahol Aucklandban telepedtek le. Itt olyan rémségeket élt át Tanjas Darke, amiket felsorolni is szörnyű.

Amellett, hogy a férfi fogvatartotta ás rendszeresen megerőszakolta, gyakori volt, hogy a lábánál fogva lógatta le a plafonró, vagy épp a fejét egy dobozba zárva rontotta meg...

A terror 1969-ben kezdődött, Tanjasnak pedig végül 1992-ben sikerült elmenekülnie.

Van Der Plaatot 2000-ben ítélték el, 2016-ban hagyták jóvá feltételes szabadlábra helyezését. Azóta folyamatosan hatósági nyomkövetőt kell viselnie, este 10 és reggel hat között nem hagyhatja el a lakhelyét, valamint nem mehet játszóterek, iskolák, óvodák közelébe – és természetesen nem léphet kapcsolatba a lányával sem – írja a Daily Mail Australia.

Évekkel korábban elfoghatták volna

Brendan Horsley, egy civil felügyelő szervezet vezetője napokkal korábban hozta nyilvánosságra vizsgálatának megdöbbentő eredményét, mely szerint az új-zélandi titkosszolgálat már 1989 végén vagy 1990-ben tudhatott a pedofil rémtetteiről, sőt, bizonyítékaik is lehettek. Kiderült ugyanis, hogy ekkor két alkalommal is átkutatták titokban a kémek Ronald Van Der Plaat otthonát, az ott fellelt bizonyítékokat azonban nem adták át a rendőrségnek, sőt, a zsaruk még fülest sem kaptak – így nem is tudtak elkezdeni vizsgálódni.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy anno miért döntött így a titkosszolgálat, valamint azt sem lehet nyilvánosságra hozni, hogy ők maguk miért nyomoztak a férfi után.

Ez is érdekelheti!

Öngyilkos lett a 11 éves kislány, miután megtudta, hogy megrontóját egy nap után kiengedték

Hetente többször megerőszakolta és végül teherbe is ejtette tinédzser lányát a hatgyerekes szabolcsi apa

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.