A Borsnak számolt be elsőként a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), hogy elutasította a világbajnok horgász, Döme Gábor azon javaslatát, hogy felső méretkorlátozást vezessenek be országosan a harcsáknál is. Előterjesztése szerint a csúcsragadozó minimálisan elvihető mérete 80 centiméter, míg a legnagyobb 150 centiméter lett volna.

Cikkünk megjelenése után közösségi oldalán reagált Döme Gábor, aki hangsúlyozta: tudomásul veszi és elfogadja a MOHOSZ döntését, ám ettől függetlenül nem adja fel, újabb ötlettel állt elő.
A legnagyobb problémát nem az „átlaghorgászok” okozzák, akik leülnek a vízpartra, és életükben egyszer véletlenül fognak egy 80 kilós harcsát. A legnagyobb kárt azok okozzák, akik több millió vagy akár több tízmillió forintért megvásárolták maguknak a legmodernebb halradarokat, vagyis szonárokat, ezek elől egyetlen egy hal sem tud elbújni.
Nagyon sok helyen horgásztam már, és tapasztaltam, csak idő kérdése, hogy a csalit úgy tegyék le a hal szája elé, hogy előbb-utóbb megfogják. Ezeknek az embereknek nem mindegyike sporthorgász, nem mindegyikük gondolkodik úgy, ahogy én vagy azok, akik visszaengedik a kapitális harcsát. Nem azt mondom, hogy meg kell tiltani a modern technikákat, sőt nem lehet a fejlődés útjába állni. De pont erre szolgált volna a javaslatom, hogy 150 centiméter fölött ne lehessen megtartani a harcsákat, mert a milliós élőképes szonárok miatt védtelenné váltak a kapitális ragadozók – mondta közösségi oldalán Döme Gábor.
A világbajnok horgász azt is elárulta, mi a legújabb javaslata.
– Még egyszer hangsúlyozom: nem lehet a jövő útjába állni, ezért
aki szeretné, vásárolja meg az élőképes szonárokat, nyugodtan fogja meg akár naponta élete halát, viszont, aki ilyen eszközt használ, az tüntesse fel például a fogási naplójában, és akkor ne vihessen el halat.
Úgy gondolom, ez a digitális fogási naplónál egyszerűen kivitelezhető lenne. Ebben a formában, akik milliós eszközöket használnak, azok is kiélhetik magukat, és bármennyi és bármekkora halat kifoghatnak, de nem tesznek kárt a halállományban. Míg az „átlagemberek”, akiknek erre nincs lehetőségük, de mégis fognak időnként kapitális méretű harcsát, ők vigyék haza – fogalmazott videójában Döme Gábor.

A horgászat nagykövete, a Republic gitárosa, Patai Tamás nem ért egyet Döme Gábor javaslatával, szerinte így is szigorú szabályokat kell betartaniuk a harcsahorgászoknak, nem kell még jobban „megregulázni” őket.
Halkan jegyzem meg, hogy az ilyen technika nem fogja meg helyetted a halat. Ültem már élőképes szonárral felszerelt hajóban napokig kuttyogatva, láttuk a harcsát, lekövette a csalit, de nem kapta el. Napokig!
Arra viszont jó ez a radar, hogy a látott akadó fölé tudod emelni a csalit, és így nem akadsz el. Nálunk, a Ráckevei (Soroksári)-Dunán – ahogy a legtöbb vízen is – a harcsahorgászat az éves területi jegy birtokában is csak hat és fél hónapig gyakorolható.
Nem értem, miért kellene a harcsahorgászokat még jobban megregulázni?
Különben is a halhús nagyon egészséges, ezért mindenkit arra biztatok, fogyassza. Én fogni és enni is nagyon szeretem – mondta a Borsnak Patai Tamás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.