Tilosban fürdőztek, emiatt kellett meghalniuk a szülőknek - 9 hónapos baba maradt árván

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 26. 08:30
Családi fürdőzésnek indult, de tragikus lett a vége. A Dunába fulladt az anya és az apa is, de 9 hónapos kislányukat sikerült megmenteniük.

A Dunában fürdött Robert és Stefania, amikor a nő a  karjában lévő csecsemővel elsodródott. A férfi  rögtön a segítségükre sietett, még meg tudta menteni a babát, de azután ő is eltűnt a mélyben. A strand pedig, ahol mindez történt, nem is hivatalos, tilos ott fürödni, mégis ezrek járnak oda.

dunába
A Dunába fulladt a fiatal pár Fotó: BalkansCat /   GettyImages

A szívszorító tragédia  a romániai Gostinu közelében történt.  A strandot csak „a bukarestiek tengereként” emlegetik, hiszen a fővárostól mindössze egy órányira fekszik és sokan járnak oda annak ellenére, hogy tilos ott fürdeni.

Az Adevărul és az Observator beszámolói szerint a fiatal anyuka a karjában tartott kis Aishával együtt lépett a vízbe, ám egy váratlanul mély mederrészbe csúszott, ahol a folyó erős áramlata elsodorta. Robert azonnal utána vetette magát, és bár sikerült a babát a felszínen tartania, így valaki a partról ki tudta húzni a kislányt, őt magát elnyelte a víz.

Megtudtuk: a  mentők órákon át kutattak utánuk. Stefaniát másnap, mintegy egy kilométerrel lejjebb találták meg a folyóban, Robert testét pedig csak még később sikerült kiemelni. A kilenc hónapos kislányt újra kellett éleszteni, de túlélte a tragédiát.

A szörnyűség idején a helyszínen tartózkodott Stefania húga is, egy 13 éves lány, aki sokkot kapott, amikor látta, hogy nővére és sógora elmerülnek. Elájult, majd magához térve a víz felszínén sodródott, végül egy szabadnapos rendőr mentette ki a jet-skijével.

Láttam, ahogy lebeg a vízen, kb. egy kilométerre a baleset helyszínétől. Teljesen kimerült volt, csak suttogva tudta kérni, hogy segítsünk rajta

 

 -  mondta a román sajtónak a helyi rendőr.

 

A Dunába fulladtak többen is ezen a szakaszon

Ugyanezen a partszakaszon pár nappal korábban egy ittas férfi jet-skivel elütötte saját gyermekét. Mégis, a strand hemzseg a fürdőzőktől hétvégenként. Bár táblák figyelmeztetnek a fürdés tilalmára, a helyi vezetés szerint ők nem tehetnek többet.

Dumitru Văcaru, Gostinu polgármestere így kommentálta az esetet:

Mi megtesszük a dolgunkat, kihelyezzük a táblákat. Hogy valaki mégis bemegy a vízbe, arról mi nem tehetünk. A strand különböző hatóságokhoz tartozik: az erdőhöz, a vízügyhöz, és az ANIF-hoz az út miatt. Mi nem tudunk kontrollálni mindenkit.


 Annak ellenére, hogy tilos itt fürdeni és ez utóbbi években többen meghaltak itt az örvények miatt, ez a partszakasz népszerű strand. A parton több vendéglátós üzemel, napernyőkkel és nyugágyakkal csábítják ide a turistákat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.