Többször is elhangzott egy szó, ami az olaszban ez egyszerűen annyit jelent: „templom”.
XIV. Leó pápa első beszédében egy hétszer megismételt szó miatt összeesküvés-elméletek bontakoztak ki az Anfield stadion környékén. A Liverpool-drukkerek a beszéd után spirituális meggyőződéssel kezdték követelni egyik mellőzött sztárjuk kezdőbe állítását.
A pápa első beszédében, amelyet hagyományosan a Szent Péter Bazilika erkélyéről mond el olasz nyelven az összegyűlt tömegnek, többször is elhangzott egy szó: Chiesa. Az olaszban ez egyszerűen annyit jelent: „templom”.
Csakhogy Liverpoolban ez nem így működik.
Az említett szó hétszer hangzott el – ami pont kettővel több, mint ahány Premier League-meccsen Frederico Chiesa idén pályára lépett. Ez természetesen elég volt ahhoz, hogy a nem kevés humorral megáldott drukkerek beinduljanak. Egyikük így írt:
A pápa folyamatosan azt mondogatja, hogy Chiesa! Vasárnap biztosan a kezdőben lesz!
Egy másik futballrajongó szerint a szentatya a vörös klub edzőjét akarta presszionálni: "Ott áll, és Chiesáról beszél. Gondolom ezzel akarja meggyőzni Slotot, hogy adjon neki több játékidőt." Valaki pedig szimplán csak így fogalmazott: "IMÁDJA Chiesát. Hétszer is mondta. Tottit is hallottam. A pápa tudja, mi az a foci!"
Chiesa tavaly nyáron érkezett Angliába a Juventusból 12,5 millió fontért. Ami a mostani idényét illeti: a bajnokságban eddig nem tudott kitűnni, öt meccsen nulla gól és ugyanennyi assziszt a mérlege. Játéka ennek ellenére nem láthatatlan: betalált az FA-kupában az Accrington Stanley ellen, és a Ligakupa döntőjében a Newcastle hálójába is gólt rúgott.
A Liverpool bajnokként várja az Arsenal elleni rangadót. A Tottenham ellen bebiztosították 20. bajnoki címüket, de azóta becsúszott egy 3–1-es vereség a Chelsea otthonában – ráadásul Trent Alexander-Arnold is bejelentette távozását, írja a Sun.
A szurkolók joggal bíznak benne, hogy a „pápai áldás” új lendületet ad a 27 éves csatárnak. Most minden szem Chiesára szegeződik. Ha a pápa is azt mondja, játszania kell, kik vagyunk mi, hogy kételkedjünk Szent Péter utódjának megérzéseiben?