XIV. Leó néven foglalta el trónját az új pápa. Az amerikai bíboros Robert Francis Prevost néven született Chicagóban. Ferenc után Ferenc.
XIV. Leó az új pápa. Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. 1977-ben lépett be a Szent Ágoston-rendbe. Az örök fogadalmát 1981-ben tette le, vagyis a jezsuita Ferenc pápa után egy újabb szerzetes ülhetett Szent Péter trónjába. Egy évvel később pappá szentelték.
Később sem hagyta abba tanulmányait, így kánonjogból doktorátust szerzett. 1985-ben csatlakozott a perui ágostonos misszióhoz, majd 1986-ig a Chulucanus Területi Prelátúra kancellárja volt. 1988-ban visszatért Peruba. 1998-ban a megválasztották az Ágoston-rend chicagoi tartományfőnökének. 2014-ben Ferenc pápa kinevezte a Chiclayoi Egyházmegye apostoli adminisztrátorává. 2015-ben az egyházfő püspöké nevezte ki. 2019-ben a római Papi Kongregáció tagja lett, 2020-ban pedig a Püspöki Kongregációba került.2023 a pápa kinevezte a Santa Monica degli Agostiniani templom bíboros-esperesévé, majd 2025. február 6-án előléptette bíboros-püspökké.
Már a konklávé előtt esélyesnek tartották a pápai trónra. Elődje a Püspöki Dikasztérium prefektusává is megtette, ez a pozíció pedig igen fontos a Római Kúrián belül, hiszen a tisztség viselőjének lehetősége van a püspökjelöltek minősítésére, vagyis tulajdonképpen befolyása van arra, ki veheti fel az egyházirend szentségének legmagasabb fokozatát. Egyesek úgy vélik, hogy Prevost a pozíciót arra is használta, hogy minél több pápaválasztó bíborossal személyes kapcsolatba lépjen.
A szakértők szerint sokat elárul XIV. Leó személyiségéről, hogy mielőtt a bemutatásához kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére, magára öltötte a mocétumot, a bíborszínű körgallért, amolyan csonka köpenyt. Ferenc pápa a szerénységét szerette volna hangsúlyozni, amikor ugyanezt nem tette meg.
A Leó nevet egyébként utoljára az 1878–1903 uralkodó pápa, a híres Rerum Novarum enciklika szerzője választotta. Őt tartották a az első modern pápának, aki egyébként rendkívül fontosnak tartotta a munkások helyzetét. Ha abból a logikából indulunk ki, hogy az Assisi Szent Ferenc után nevet választó Ferenc pápa a szegények megsegítésére helyezte a hangsúlyt, valószínűsíthető, hogy XIV. Leó a társadalmi igazságosságra helyezi a fókuszt.
Egyébként Donald Trump az USA elnöke az elsők között gratulált az egyházfőnek Facebook posztjában és kifejezte reményét, hogy minél hamarabb találkozhatnak.