Megvan az új pápa

A könnyek szobájában járt az új pápa XIV. Leó

Kóré Károly

Létrehozva: 2025.05.08.

Módosítva: 2025.05.09. 10:53

Bemutatták az új pápát a világnak. Robert Francis Prevost a XIV. Leó nevet vette fel.

Elindult a tömeg a Szent Péter térre, miután a Sixtus-kápolna kéményéből felszállt a fehér füst, és zúgni kezdtek a harangok.  A sikeres szavazás után kápolnában a megválasztott bíborost megkérdezték, elfogadja-e a pápai hivatást. Mikor igennel felelt, attól a pillanattól már ő számított a római pápának. Ő pedig nem más, mint az amerikai Robert F. Prevost, aki a XIV. Leó nevet vette fel.

Robert F. Prevost az új pápa Fotó: AFP

Kuzmányi István diakónus a Borsnak elmondta, hogy az új egyházfő ezek után bement a híres könnyek szobájába, ahol magára hagyták, hogy imádkozhasson, és akár szó szerint könnyeket is hullajthasson. A következő lépésben magára öltötte az előre kikészített három fehér reverenda közül a mérete szerint rá illőt.

Miután ezt megtette, szólt még néhány szót a bíborosokhoz, akik egyesével kivonultak hozzá, hogy hűséget fogadjanak neki. Ezek után a bíborosokkal együtt vonult a Szent Péter-bazilika erkélyéhez, hogy először a protodiakónus bíboros kiállhasson és az összesereglettekhez szóljon: Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam! (Nagy örömhírt mondok nektek: van pápánk!).

Az egyházi méltóság előbb elmondta a kardinális világi nevét, majd azt is, milyen nevet választott magának pápaként. A következő pillanatban az új egyházfő is a nép elé áll, elmondott néhány gondolatot, majd Urbi et Orbi áldást adott a városnak (Rómának) és a világnak. Robert Francis Frevos a XIV: Leó nevet vette fel.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek