Megkezdődött a 90. balatoni vitorlásszezon

Magyar Vitorlás Szövetség
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 24. 16:02
A Balatoni Évadnyitó Kékszalag Port Nagydíjjal megkezdődött a 90. balatoni vitorlásszezon szombaton Balatonfüreden.

A délben elrajtolt versenyre a szervezők tájékoztatása szerint 249 hajó összesen mintegy ezerfős legénységgel nevezett, hogy teljesítse a Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred távot. A viadalt hagyományosan a Balaton megkoszorúzása előzte meg a tó legidősebb, 129 éves vitorlásának, az 1896-ban épült Kishamisnak a fedélzetéről a balatonfüredi móló előtt – írta az MTI.

Felhúzzák a nemzeti zászlót az évadnyitó vitorlásverseny rajtja előtt Balatonfüreden 2025. május 24-én
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI

A Raiffeisen Fifty-Fifty győzelmével kezdődött meg a 90. balatoni vitorlásszezon

A mólón mondott köszöntőjében Gellér László Alajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, az első vitorlabontó rendezvényt 90 éve, 1935 júniusában tartották a Balatonon.

A szövetség elnöke beszédében kitért arra is, hogy 2025 új szakaszt jelent a kishajós vitorlázásban, a Magyar Vitorlás Szövetség konzorciumi vezetése mellett megvalósuló Dél-Balatoni Vízi Kör fejlesztésével hat településen biztosítják a kishajós vízre szállás lehetőségét. Hozzátette: az északi-partra is megvannak a tervek hasonló kishajós beruházásra.

Fotó: Bodnár Boglárka

Gellér László Alajos méltatta a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026-os pályázatot is, amelyben célul tűzték ki, hogy a mozgás a mindennapok részét képezze.

Tájékoztatása szerint 150 tagszervezetben 4300 igazolt sportolóval rendelkeznek, minden hétvégén 4-5 versenyt rendeznek, de további cél az aktív tagság bővítése, valamint olyan versenyrendszer üzemeltetése, amelyben mindenki meg tudja találni a számítását.

KONTRÁT Károly
Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond az évadnyitó vitorlásverseny rajtja előtt Balatonfüreden 2025. május 24-én 
Fotó: Bodnár Boglárka

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára azt mondta: a térség és Balatonfüred nemcsak „a vitorlássport vagy a szörf szerelmeseivel”, hanem más sportágakkal, sportlétesítményekkel, edzőtábor lehetőségekkel, versenyhelyszínekkel olimpiai helyszínnek is alkalmas lenne.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere felidézte: a balatoni modern vízi élet a városban kezdődött, amikor Széchenyi István 1846-ban vízre bocsátotta a Kisfaludy gőzöst, ráirányítva a figyelmet a Balatonra, innovációt, újítást és jövőképet hozva a tó mellé.

A polgármester kiemelte: a vitorlázás sok olimpikont adott Magyarországnak és a Balatonnak, közülük említette a Detre-testvéreket, Berecz Zsombort és Vadnai Jonatánt, aki a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője rámutatott: a vitorlabontó ünnepség nemcsak a sportág kedvelőinek szól, hanem a balatoni turisztikai szezon megnyitása is. Minden feltétel adott, hogy jó szezon legyen idén a Balatonnál – hangsúlyozta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.