Rejtélyes lopás Csepelen: titokzatos fekete zsákokat vághattak ki a konténerhajóból

csepel
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 07. 18:20
Úgy tudjuk, hogy két rejtélyes, fekete zsáknak kélt lába. A tolvajok egy Csepelen várakozó, Ecuadorból érkező hajóról loptak.

Úgy látszik, igencsak zajlik az élet mostanában Csepelen. A városrész nemrégiben ugyanis azzal került be a hírekbe, hogy egy több napon át tartó razzia során egy droglaborhoz kísértetiesen hasonló gyárat kapcsoltak le a Csepel Művek területén. Akkor három embert vettek őrizetbe, akik közül a rendőrség egyet le is tartóztatott, az ügyben pedig jelenleg is vizsgálódnak. Most újabb rejtélyes estről értesültünk, ezúttal azonban a csepeli kikötő területéről: itt ugyanis úgy tudjuk, hogy a napokban egy két rejtélyes alak lékelt meg egy konténert, méghozzá titokzatos körülmények között. 

Csepel
Igencsak titokzatos lopás történt Csepelen: senki nem tudja, mit rejthettek a zsákok   Fotó: Shutterstock

Titokzatos lopás Csepelen: rejtélyes fekete zsákokkal távoztak a konténerhajótól

Lapuk úgy értesült, hogy kedden (május 5.) ugyanis éppen egy Ecuadorból érkező konténerhajó pihent a kikötőben, ami Románia felé indult volna tovább. 

Úgy tudjuk azonban, hogy útja nem volt sima: a csepeli kikötőben ugyanis két rejtélyes alak lépett oda az egyik konténerhez, amit "meglékeltek", majd két nehéz, fekete zsákot cibáltak ki onnan.

Információink szerint nem amatőrökről lehetett szó, nagyon is tudhatták a dolgukat. A férfiak ugyanis modern eszközökkel felszerve érkeztek a helyszínre, ahol nem hezitáltak: célirányosan egy adott pont felé vették az irányt, ahol gyorsan felnyitották a konténert. Úgy értesültünk, hogy még arra is volt gondjuk, hogy a nyomaikat megpróbálják elfedni: egyes pletykák szerint ugyanis lefestéssel igyekeztek eltüntetni maguk után a nyomokat. 

Állítólag olyan gyorsan érkeztek, ahogyan távoztak: a két rejtélyes, nehéz és fekete zsákkal rekordidő alatt eltűntek. A Bors úgy tudja, hogy az esetről a rendőröket is értesítették, akik a helyszínre is vonultak. Lapunk ezért a történtekkel kapcsolatban felkereste a zsarukat, akik elárulták: valóban nyomoznak az ügyben, a tettesek viszont még nincsenek rendőrkézen:

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés, a XXI. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen

 - mondta el a Bors kérdéseire a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egyelőre azonban senki nem tudja, hogy kik lehettek a titokzatos tolvajok, ahogyan azt sem, hogy mit is rejthettek a nehéz zsákok. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.