Az egyeseket felháborodással, míg másokat csodálattal eltöltő „kísérletet” az amerikai biotechnológiai vállalat, a Colossal Biosciences kutatói alkották meg, a hétköznapinak kicsit sem nevezhető eljárás során három farkaskölyköt is klónoztak géntechnológiát, és egy ősi DNS-t felhasználva. Így a végeredmény lényegében hibrid faj lett, amely megjelenésében hasonlít kihalt elődjéhez és a Trónok harca rajongók számára sem ismeretlen.
A szóban forgó óriásfarkas (Aenocyon dirus) volt ugyanis az ihletője a Trónok harca sorozatból már jól ismert rémfarkasnak. A már 12 500 évvel ezelőtt kihalt csúcsragadozó valaha Észak-Amerikában volt őshonos, ezek a rémfarkasok nagyobbak voltak, mint a szürke farkasok, kicsit szélesebb volt a fejük, világos vastag szőrük volt, és erősebb állkapcsuk – írta az ABC News.
A lap szerint a Colossal Biosciences vállalat már négy éve dolgozik a mamut, a dodó és a tasmán tigris feltámasztásán is, a rémfarkasokkal kapcsolatos munkáját azonban eddig titokban tartotta.
Csapatunk DNS – mintát vett egy 13 ezer éves fogból és egy 72 ezer éves koponyából, és egészséges farkaskölyköket alkotott. Ez a hatalmas mérföldkő az első a sok közelgő példa közül, amely bizonyítja, hogy a végpontokig terjedő kioltási technológiai rendszerünk működik
– fogalmazott Ben Lamm, a Colossal társalapítója és vezérigazgatója a kísérletről.
A vállalat bejelentése szerint a két hím farkaskölyök tavaly október 1-jén született, míg egy nőstény idén január 30-án. A három rémfarkas jelenleg egy 2000 hektáros területen él, egy ismeretlen helyen, 3 méter magas kerítéssel körülvéve. Biztonságukra pedig óriási hangsúlyt fektetnek, ugyanis biztonsági személyzet, drónok és kamerák figyelik őket nap 24 órájában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.