Világszerte gyászolják Ferenc pápát - Így búcsúznak tőle a hívei

halála
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 22. 12:00 / FRISSÍTÉS: 2025. április 25. 08:58
Ferenc pápa halálhírét követően milliók gyászolják szerte a világon. A katolikus egyház vezetője húsvéthétfőn hunyt el, 88 éves korában. A világ most egy emberként hajt fejet előtte.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2025. április 21-én, húsvéthétfő reggelén, 7 óra 35 perckor elhunyt Ferenc pápa. A szomorú hírt a Vatikán egy hivatalos közleményben erősítette meg, melyben mély megrendüléssel tudatták, hogy a katolikus egyház feje hosszú betegség után, békésen távozott az élők sorából. A hír pillanatok alatt bejárta a világot, és milliók fejezték ki együttérzésüket – nemcsak katolikusok, hanem más felekezetek és vallások képviselői is. 

Ferenc pápa meghalt, gyászol a sztárvilág.
Húsvéthétfőn hunyt el az egyházfő, Ferenc pápa Fotó: Maria Grazia Picciarella /  Northfoto

88 éves volt Ferenc pápa 

Ferenc pápát még 2013 március 13-án választották meg a katolikus egyház vezetőjének, XVI. Benedek pápa lemondása után – ezzel ő lett az első latin-amerikai, és egyben az első jezsuita pápa a történelemben. Ferenc pápa egészségügyi állapotában, a halálát megelőző hónapokban volt némi változás. Még februárban lett nagyon beteg, amikor a római Gemelli klinikára került, ahol kétoldali tüdőgyulladással kezelték hetekig, de az utóbbi hetekben úgy tűnt, hogy egyre jobban van. Aztán éppen most, húsvéthétfőn reggel rengette meg a világot a hír: 88 éves korában elhunyt a katolikus egyházfő. 

Az egész világ gyászol 

A pápa halálhírére gyorsan reagált mindenki, sokan a közösségi médiában fejezték ki részvétüket. A gyászolók között voltak miniszterek, elnökök, alelnökök és számtalan ország vezetője is. 

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt, aki Kevin Farrell bíborosnak, camerlengónak fejezte ki részvétét. 
  • Mahmud Abbász, a ciszjordániai Palesztin Hatóság elnöke részvétnyilvánításában Ferenc pápát a palesztin nép barátjának nevezte. 
  • Brazília elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva szintén egyhetes nemzeti gyászt hirdetett. 
  • Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg egy közös képet a pápával, és azt írta: „Búcsúzunk” 

Rómában pedig tömegek tisztelegtek az elhunyt pápa előtt. Húsvéthétfő estéjén megtelt a Szent Péter tér, azzal a sok ezer gyászolóval, akik Ferenc pápa halála miatt gyászoltak.  

A közösségi oldalak is feketébe borultak 

Ferenc pápától idézetekkel, fényképekkel és megható üzenetekkel búcsúznak a hívek. A világ számos pontján pedig harangzúgással, szentmisékkel és virrasztásokkal emlékeznek rá.

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa temetése várhatóan április 26-én, szombaton lesz, amelyre államfők, egyházi vezetők és hívek tízezrei érkeznek majd Rómába. 

Képgalériánkban bemutatjuk, hogyan gyászolják milliók az elhunyt Ferenc pápát – a világ minden tájáról.  

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.