Üres marad a rózsaszín kislányszoba - szívfacsaró hírt kaptak Madeleine McCann szülei

Maddie
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 29. 19:30
Az ajándékok talán sosem kerülnek gazdájukhoz.

Hosszú évek teltek el, mióta a kis Madeleine McCann néhány nappal a negyedik születésnapja előtt eltűnt Portugáliában. Azóta sem lehet tudni, hogy mi történt vele: a legtöbben már csak abban reménykednek, hogy egyszer előkerült a holttest, mások szerint azonban a kislány még életben lehet. A szülők számára éppen elég borzalmas az is, hogy nem tudják, mi történt a kislányukkal, sajnos azonban az évek során számos zaklatásnak voltak kitéve. Az egyik leghíresebb zaklatójuk most bíróság elé került.

A kis Maddie már régóta eltűnt

Julia Wandel története az egész világot bejárta. A lengyel születésű lány azt állította, hogy valójában ő az elrabolt Maddie. Úgy gondolja, hogy amikor elrabolták, valahogyan Lengyelországban kötött ki, és felnevelték őt azok a felnőttek, akiket sokáig a szüleinek hitt. Csakhogy nincs semmiféle emléke hároméves kora előtt, és a szüleinek sincsenek fényképei róla ebből az időszakból. Az anyakönyvi kivonatát sem ismerik, ráadásul Julia szerint az arcvonásaik teljesen megegyeznek. Csináltakkal DNS-tesztet is, ebből azonban kiderült, hogy  a lány nem lehet Maddie.

Julia azonban nem adta fel, és tovább zaklatta a családot: hívogatta őket, üzeneteket küldözgetett, a gyerekeikre is írogatott a közösségi oldalakon, és egyszer be is tört hozzájuk. Amikor ismét Angliába jött, hogy folytassa a szülők zaklatását, a rendőrség lecsapott rá. A reptéren elfogták, s most eljárást indítottak ellene. Ez előző tárgyaláson személyesen nem vehetett részt, hanem kamerán keresztül kapcsolták be a börtönből. Julia szeretett volna óvadékot letenni, hogy szabadlábról védekezhessen, erre azonban nem kapott lehetőséget, így maradnia kell a börtönben. 

 

Madeleine szobája egyébként még mindig pontosan olyan, mint régen volt. Az anyukája rendszeresen takarítja, születésnapokra és karácsonyra ajándékokat vesz neki, hogy amikor egyszer hazatér, akkor mindent bepótolhassanak - írja a Mirror. Sajnos azonban úgy tűnik, még hosszú ideig marad üresen a rózsaszín kislányszoba. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.