Gázrobbanás Máriakálnokon: kisgyermekes család otthona vált lakhatatlanná

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 12. 19:15
Egy idős asszony kórházba került.

Akár halálos tragédiával is végződhetett volna a nap a Győr-Moson-Sopron vármegyei Máriakálnokon, ahol sajnálatos módon gázpalackrobbanás történt egy családi háznál a kora délutáni órákban. A szerencsétlenség helyszínére azonnal mentők és tűzoltók érkeztek, amelyet követően az egyik lakót kórházba kellett szállítani. Mint kiderült, a házban egy idős pár élt a lányukkal és az unokájukkal együtt, akik egyelőre kénytelen egy rokonukhoz költözni, mivel az otthon lakhatatlanná vált.

TI_20241023_Halálos baleset Hajdúnánáson_HAON
Mentő rohant a helyszínre  Fotó: Tóth Imre  TI

A szörnyűség a Kisalföld közlése szerint a Csillag utcában történt, ahol a tűzoltók végül sikeresen megfékezték a lángokat, miközben még egy ép gázpalackot is sértetlenül kihoztak a házból. Mint kiderült, a robbanás akkor keletkezett be, amikor az asszony épp ki akarta vinni az egyik palackot a lakásból. Őt kellett kórházba szállítani, miután a karján égési sérülések keletkeztek. 

A balesetet követően Tóásóné Gáspár Emma, a település polgármestere hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet a mentésben segítőknek.

Ez úton is köszönöm a tűzoltóknak, mentősöknek, rendőröknek, civileknek, akik a mai máriakálnoki tűzesetnél segítettek! Felbecsülhetetlen értékű a munkájuk!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.