"Soha nem gondoltam volna, hogy engem is megcsalhatnak. Olyan hülyének érzem magam"

megcsalás
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 24. 14:00
A feleséget sokkolta, hogy férje hónapok óta csalja.

Az interneten osztotta meg elkeseredettségét egy feleség azok után, hogy bolondnak érzi magát, mert nem jött rá, hogy a férje csalja őt. A 30-as éveiben járó nő soha nem hitte, hogy hitvese félrelép, ráadásul nem is egyszer. Kiderült ugyanis, hogy gyermeke apja hónapok óta hűtlen hozzá, ő mégsem sejtett semmit, mivel férje mindig is sokat dolgozott, így azt hitte, csak a megemelkedett munkaórák száma miatt van kevesebbet otthon, mint előtte.

csókolózás szerelem hálószoba szex
Hónapokig volt hűtlen hozzá. / Fotó: @Pexels

Azt mondta, végzett az afférral, de a nő azt akarta, hogy hagyjon el engem érte. Ettől azonban elvileg rájött, hogy engem akar igazából és most bűntudata van, amiért tönkretette a családunkat. Sírt, amikor bevallotta a dolgokat, ezt pedig még sosem tette. Megkértem, hogy távozzon, amíg eldöntöm, hogyan tovább. Annak ellenére, amit tett, én még szeretem őt, viszont zavarodott vagyok 

- mesélte névtelensége megtartása mellett az asszony, hozzátéve, férje nem igazán tudta megmagyarázni, miért volt hűtlen hozzá. 

Azt mondta, tetszettek neki a bókok, majd egyik dolog vezetett a másikhoz, azonban tudja, hogy hülye volt, és azt kívánja, bárcsak visszafordíthatná az idő kerekét.  

Történetét olvasva a Mirror szakértője azt nyilatkozta, ennél több kellett legyen a dolgok hátterében, mert egy boldog párkapcsolatban élő személy nem lép félre. Épp ezért azt tanácsolta a nőnek, gondolja át alaposan a dolgokat, ne hamarkodja el a döntést, és ha kell, járjanak el párterápiára. 

A férjed tudja, mit veszít, ezért, ha adsz neki még egy esélyt, akkor utána teljesen őszinte kell legyen veled vagy soha nem léptek előre a történtekből. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.