"Újra összejöttem a volt párommal - tudom, hogy szeret, de nem hagyhatja el a feleségét!"

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 13. 21:30
Egy véletlen találkozás ismét összehozta a fiatal nőt az exével.

Két évvel ezelőtt ismerte meg korábbi párját egy fiatal nő. A nevét elhallgató, 27 éves lány egy társkereső alkalmazáson keresztül jött össze a 33 éves férfival, majd néhány hónap leforgása alatt a dolgok komolyra fordultak köztük. Ekkor azonban a nő a közösségi médiában meglátta, hogy a párjának már van felesége, akivel egy hároméves kisfiút nevelnek.

szakítás, bánat, szerelem, fájdalom, szomorú
Ismét összejött exével a fiatal lány, noha a férfinak már van felesége / Fotó: Pexels

A fiatal nőnek az egész világa darabjaira hullott, ám amikor legközelebb találkoztak, igyekezett nyugodt maradni, mialatt kérdőre vonta a barátját azzal kapcsolatban, amit korábban megtudott. A férfi ekkor elmondta neki, a feleségével hat éve vannak együtt, a házasságuk pedig jelenleg hullámvölgyben jár: ennek ellenére nem akar elválni, akkor ugyanis a nő visszaköltözne a szüleihez, akik nagyon messze élnek. 

Azt mondta, ebben az esetben megszakadna a kapcsolata a fiával, és tudja, hogy a családja is megtagadná őt. Nagyon ideges volt, ezért egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy őszinte velem. Úgy döntöttünk, hogy szakítunk, és bár majd megszakadt a szívem, sikerült túljutnom rajta

- írta meg a lány a The Sun tanácsadójának írt levelében. Ezután elárulta, nemrég ismét összefutott az exével egy partin, a találkozás hatására pedig mindent onnan folytattak, ahol annak idejében abbahagyták.

Szeretem őt, és tudom, hogy ő is szeret engem, de nem hagyhatja el a feleségét, és határozottan nem akarok osztozni rajta. Fogalmam sincs, mégis, merre tartunk

- fűzte hozzá a tehetetlen nő.

A tanácsadó, Deidre, válaszában rámutatott arra, ennek a kapcsolatban egyszerűen nincs jövője, ezzel pedig a szíve mélyén a levélíró is tisztában van.

Ennél sokkal jobbat érdemelsz, ezért mondd meg a barátodnak, hogy vége, többé nem találkozhattok, és ehhez mindenképpen ragaszkodj. Hullajtsd el a könnyeidet miatta, de aztán lépj tovább. Egyszer már megtetted, és újra meg tudod tenni

- biztatta a lányt Deidre.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.