Egy egész ország gyászolta azt a hét tragikus sorsú fiatalt, akik tavasszal szenvedtek halálos hajóbaleset Verőcénél. A megrázó tragédiáról a Bors is többször írt, a nyolc vidám fiatal egy buliból tartott hazafelé motorcsónakkal, amikor ütköztek egy szállodahajóval. Bár egyiküknek súlyos sérülésekkel sikerült partot érnie, a hét másik fiatal hullámsírba süllyedt. A verőcei hajóbaleset áldozatait ezután napokig keresték, ugyanis először csak kettejüket: az alig 20 éves B. Bogi és a 39 éves E. Adriánt találták meg.
Különösen tragikussá tette Bogi történetét, hogy aznap éppen az ő boldogságát ünnepelte a kis csapat: a fiatalt ugyanis eljegyezte szerelme, a szintén a motorcsónakon utazó 19 éves V. Márton. A fiú holttestét pár nappal menyasszonya után találták meg, a fiatalokat azonban külön sírban helyezték örök nyugalomra. Bogit az isaszegi temetőben búcsúztatták el, a szertartáson rengetegen részt vettek, a zokogó gyászolók órákon keresztül búcsúztatták a közkedvelt, fiatal nőt. Bogi végső nyughelyéhez azóta is rendszeresen járnak a családtagok és a barátok: a síron mindig van virág, ezen kívül sokan plüssökkel és különböző apró emléktárgyakkal emlékeznek a lányra.
Az ünnepek előtt azonban olyan dolog történt, ami kimeríti a pofátlanság határát: egy arctalan, ismeretlen tolvaj ugyanis meglopta Bogi sírját. A lány összetört édesanyja felháborodottan szólította fel az illetőt: tegye vissza, amit lánya sírjáról elvett:
Remélem, magadra ismersz és napokon belül vissza kerül a gyermekem sírjára, amit le loptál róla...
- írta az asszony. A helyiek közül sokan felháborodtak, mint mondták: a család így is a poklok poklát éli meg az ünnepek előtt:
Ilyen aljasság nincs is! Szegény családnak így is nehéz lehet az ünnep, hiszen ez lesz az első karácsonyuk Bogi nélkül. És valaki arra vetemedik, hogy lopjon a sírjáról! Nem is hiszem el, hogy valaki ilyenre képes legyen
- háborgott egy helyi nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.