Iszonyat: öt órát várt a mentőre a beteg asszony, az élete is lepergett előtte

késlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 01. 18:45
A mentősöknek a hölgy férjét is kórházba kellett szállítani.

Egy 95 éves asszony öt órán át a fagyoskodott a járda szélén, miután eltörte a csípőjét. Az idős nő a mentők késlekedése miatt azt hitte, hogy az úttesten fog meghalni aznap este.

mentő, orvos, mentőautó, kórház
Az idős asszony 5 órát várt, mire a mentő kiérkezett / Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A mentőszolgálat vezetői ugyanis közölték Winifred Soanesel, hogy a balesete „nem volt prioritás”, miután hétfőn az angliai Dorsetben elesett, miközben 92 éves férje, Andrew kísérte. Kétségbeesett emberek próbálták hívni a mentőszolgálatot, az idős asszonynak pedig végül öt órát kellett várnia, mire megérkezett hozzá a segítség.

A helyiek igyekeztek segíteni a bajbajutott Winifred Soanesnek, a fejét a piaci árusok cipősdobozaival támasztották meg és egy közeli kocsmából szereztek párnát is. Eközben a közeli Mountain Warehouse munkatársai hálózsákokkal látták el, a jótékonysági boltok pedig takarókkal és meleg palackokkal tartották melegen.

Mások kávéval és étellel segítették a nő férjét, Andrew-t, aki nem volt hajlandó elmenni felesége mellől. Este negyed nyolckor végül megérkezett a mentőautó, amely kórházba szállította az idős asszonyt, akit jelenleg is ápolnak az orvosok. A mentők Andrew-t is kórházba szállították, aki mellkasi fertőzést kapott, mivel olyan sokáig volt kint a hidegben.

El sem tudom mondani, mennyire felzaklattak a történtek, az idős asszony a következőt mondta nekem: »Ma este itt fogok meghalni« Nagy fájdalmai voltak, és olyan kiszolgáltatott helyzetben volt, a hideg padlón, idegenekre hagyatkozva. Délután fél háromkor esett össze, és a mentők végül este negyed nyolckor érkeztek meg

- mesélte a helyi jótékonysági bolt alkalmazottja, Jennifer Baylis, aki megjegyezte, nagyon elkeserítő volt a helyzet, és szerinte ilyennek nem volna szabadna megtörténnie.

− Sajnáljuk, hogy nem tudtunk időben reagálni a történtekre. Elfogadhatatlan minden olyan eset, amikor az általunk nyújtott ellátás színvonala elmarad a megszokottól, amelyet a betegek megérdemelnek és joggal elvárnak - idézi a Délnyugati Mentőszolgálat szóvivőjét a Daily Star.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.