Részegen lépett motoros elé, elütötték, mégis őt ítélték el - Videó

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 15. 13:05
Attila részegen akart átmenni az úttesten, nem vette figyelembe, hogy a jelzőlámpa tilos jelzést mutat, így éppen egy motoros elé lépett, aki elgázolta őt. Csakhogy a motoros is elesett és később belehalt a sérüléseibe, míg Attila maradandó fogyatékosságot szenvedett. Ennek ellenére gondatlan emberölés miatt kellett bíróság elé állnia.

„A vádlott bűnös” – hangzott el kedden (október 15-én) a Fővárosi Törvényszéken annak a 31 éves férfinak az ügyében, aki még 2019 júniusában a Blaha Lujza téren lévő zebránál ittasan, a piros lámpa ellenére lépett az útra. Ám balszerencséjére éppen érkezett egy motoros, aki elgázolta őt. Végül a motoros meghalt, ami miatt a részeg gyalogos ellen indult eljárás, gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. 

tárgyalás, baleset
Attila  rezzenéstelen arccal hallgatta az ítéletet Fotó: Bors

H. Attila 2019. június 25-én éjjel részegen gyalogolt a VIII. kerület, Blaha Lujza téri villamosmegállónál lévő járdasziget felé. Két percen keresztül várakozott – ekkor még nem haladt felé jármű –, majd a piros jelzés ellenére lelépett az útra, pont akkor, amikor egy motoros nagy sebességgel odaért. A motoros jóval többel száguldott, 50km/óra helyett körülbelül 93km/órás sebességgel haladt. Így a bírónő szerint neki is felelnie kellene a közlekedési baleset bekövetkezéséért, ha nem vesztette volna életét. A motoros nem azonnal, hanem a baleset miatti maradandó sérülései miatt, több mint egy évvel később hunyt el. 

A bírósági tárgyalás tegnap azzal kezdődött, hogy H. Attila az utolsó szó jogán szólhatott, ő azonban ezzel nem kívánt élni, így a bíróság gyorsan visszavonult tanácskozásra, majd kihirdette az ítéletet: 

„A vádlott bűnös gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében. 1 év szabadságvesztésre ítéli a bíróság, végrehajtási fokozata fogház, a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását kettő évnyi próbaidőre felfüggeszti. Leghamarabb kétharmad rész letöltése után engedhető szabadlábra. A bíróság a vádlottat előzetes mentességben részesíti” 

– közölte a bírónő. Ez tehát azt jelenti, hogy abban az esetben kell Attilának letöltenie a fogházbüntetést, ha a két év próbaidő alatt szintén elkövet valamit, különben nem. Illetve az előzetes mentesség miatt továbbra is büntetlen előéletűnek számít, vagyis vállalhat például olyan munkát, ahol erkölcsi bizonyítványt kérnek, mivel a bűncselekmény nem szándékos volt. 

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, míg Attila rezzenéstelen arccal hallgatta az ítélet indokolását. Ám végül ő és az ügyvédje is fellebbezett, így másodfokon súlyosbíthatják, de enyhíthetik is az ítéletet. 

baleset, tárgyalás
Másodfokon folytatódik a férfi ügye Fotó: Bors

H. Attila a baleset miatt súlyos, több hónap alatt gyógyuló, részben maradandó fogyatékosságot szenvedett. A baleset és azzal összefüggésben a motoros halála azért következett be, mert a gyalogos közlekedési szabályt szegett azzal, hogy a piros lámpa ellenére az úttestre lépett, indokolta az elmarasztaló ítéletet a bírói tanács vezetője. Ugyanakkor, amennyiben a motoros a megengedett sebességgel közlekedett volna, úgy fékezéssel még az ütközés helye előtt meg tudott volna állni.

Az ütközést megelőző pillanatokról kamerafelvétel is készült, azt itt tudod megnézni: 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.