„A sok-sok ima csodát tehet” - házuk előtt gázolta el a cserbenhagyó ámokfutó Zolikát

Monorierdő
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 31. 08:30
Zoltán vasárnap óta intenzív osztályon fekszik, keze-lába lebénult. A fiút a saját házuk előtt gázolták el, a sofőr cserbenhagyta. Édesanyja kétségbeesetten kéri az emberek segítségét.

Vasárnap (október 27.) óta a szülői lét legszörnyűbb poklát járja az a monorierdei édesanya, Zsuzsanna, aki immáron három napja imádott fia, Zolika életéért imádkozik. Zoltánt ugyanis aznap borzalmas baleset érte: a házuk előtt gázolták el, amikor az éppen kihúzta a kukát, hogy a szemetesek később majd elvihessék.

gázolták el
Zoltánt a saját házuk előtt gázolták el, most édesanyja keresi a cserbenhagyó sofőrt Fotó: Shutterstock

Házuk előtt gázolták el Zolit

Az autós ezután nem állt meg segíteni, hanem gázt adott, majd elhajtott - magára hagyva az elgázolt Zolit.

Bár információink szerint a rendőrség és a mentők is azonnal a helyszínre siettek, egyelőre nem tudni, hogy ki volt az, aki elütötte a fiút. Zsuzsa ezért most az emberek segítségét kéri, hogy megtalálhassák a fiát elgázoló sofőrt: 

Kérésem lenne minden jószándékú emberhez, baráthoz, családtaghoz: tegnap délután, a házunk előtt, 18 óra körül egy ámokfutó elütötte a fiamat, amikor kivitte a kukát a ház elé és cserbenhagyta

 - írta posztjában a kétségbeesett családanya.

Intenzíven fekszik a lebénult fiú

Hozzáfűzte, hogy a fiú az eset után életveszélyesen megsérült, így szállították kórházba a mentősök.

Lebénult a keze és a lába, nem tudja mozgatni, intenzív osztályon van. A rendőrség, mentő, helyszínelő is a helyszínen voltak 

- szögezte le az anya. Lapunk információink szerint a zsaruk a közeli házak és térfigyelők felvételeit is bekérték már a szomszédságtól, és ők maguk is gőzerővel nyomoznak a sofőr után. 

Kéri az anya: imádkozzanak fiáért

Zsuzsa azonban az eset után teljesen összetört, az ismerősöktől és ismeretlenektől is azt kéri: imádkozzanak gyermekéért: 

Imádkozzatok érte - ez egy édesanya kérése felétek. Mindenkinek hála és áldás, aki ebben a nehéz helyzetben velem érez. A sok-sok ima csodát tehet, köszönöm mindenkinek, aki értünk elmond egy imát. Egy megtört édesanya, akinek a szíve megszakad bánatában

 - fűzte hozzá a magába roskadt asszony. 

Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az illetékes rendőrséget, válaszuk esetén cikkünket frissítjük.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.