
Brooklyn McCaslad azt hitte, hogy csak egy csúnya szemfertőzéssel tért haza alabamai, tengerparti nyaralásából, miután kontaktlencsét viselve úszott a tengerben. A 23 éves nő nem aggódott, úgy vélte, a gondot az okozhatja, hogy homok került a szemébe. A szemész sem látott komoly problémát, ám miután egy hónap múlva sem enyhültek a fájdalmai, kiderült, hogy egy ritka parazitafertőzés áldozata lett, ami miatt jobb szemére elkezdte elveszíteni a látását.
Brooklyn szeme világát csak egy 5 ezer dolláros, közel 2 millió forintos szaruhártya-transzplantáció mentheti meg, amivel azonban a fertőzést követően egy évet várnia kell, hogy gyógyuljon a szeme. Ez azt jelenti, hogy szinte egész nap csukva kell tartania a szemét, így barista állását is fel kellett adnia. Munkanélküliként azonban nem engedheti meg magának az operációt, ami miatt egy barátja GoFundMe-oldalt hozott neki létre, ahol a cél 10 ezer dollár, majdnem 4 millió forint összegyűjtése lenne. Az egyéb költségekre, a gyógyulási időre és arra az időszakra, amíg nem tud dolgozni.
Brooklyn saját történetéből kiindulva most másokat figyelmeztet, miután olyan fájdalmai vannak, mintha állandóan egy üvegszilánk lenne a szemében.
Állandó fájdalom. Meg kell tanulnom azonban együtt élni vele, még akkor is, ha megváltoztatja életem
- közölte, hozzátéve, hogy hétéves kora óta viselt kontaktlencsét, amit még fürdéskor sem vett ki, nemhogy úszáskor.
Sima csapvízzel még át is mostam őket, hogy tisztán tartsam. Mostanra tudom, ez tilos. Igazából a jobb szememre most vak vagyok, ami nagyon ijesztő.
Brooklyn azonban kiemelte, miután már a sztreoidos szemcseppek sem hatottak nála, az antibiotikumok után, hálás volt, hogy végre kiderült, mi is a baja. Ijesztőbbnek élte meg ugyanis azt, hogy csak fájdalmai voltak és az okot nem tudta. Így azonban végre tudja, mi a megoldás: szaruhártya-transzplantáció, majd egy méregdrága, 62 ezer dolláros, 23 millió forintos gyógyszeres kezelés, amit nagyon remél, hogy a biztosítója kifizet számára, írja TheSun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.