Szörnyethalt egy 25 év körüli férfi és 46 éves apósa miután autójukkal frontálisan ütköztek egy menetrend szerinti busszal kedd este a Somogy vármegyei Mikén.
A buszsofőr vészfékezett, mindent megtett, hogy elkerülje a karambolt. Megtörve nyilatkozott a Tényeknek:
Azt vettem észre, hogy átjött a szembejövő sávba. Akkor hirtelen csak annyit tudtam, hogy ráléptem a fékre és hirtelen megálltam, szerencsére a mögöttem lévő is megállt
– mondta a sofőr.
A környéken lakók egy hatalmas csattanásra hallottak, azonnal kirohantak a házból.
Arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagy csattanás, meg csikorogtak a gumikerekek és akkor már ki is futottam. Már kezdett kigyulladni a kocsi, hordtam ki rá vizet és lett hívva már a mentő is
– magyarázta a Tényeknek Orsós Gabriella.
Körbe néztünk és láttuk az embereket a kocsiban, hogy égett az autó hát rossz látvány volt, nagyon rossz
– tette hozzá Csonka Mónika.
Végül eloltották a helyiek a tüzet. Hárman utaztak a kocsiban, a sofőr és az anyósülésen utazó férfi a roncsba szorult. Három helyről riasztották a tűzoltókat, ők mentették ki őket.
Az anyósülésen egy 25 év körüli férfi utazott, az autót 46 éves apósa vezette, mindketten olyan súlyosan megsérültek, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életüket, meghaltak.
Hátul a fiatalabb férfi öccse utazott, aki ki tudott szállni az összetört kocsiból, őt kórházba vitték.
A 25 év körüli férfinek egy ötéves gyereke maradt félárván. Úgy tudni, az áldozat zenész volt, szintetizátoron játszott. Információk szerint túl gyorsan mentek, amikor egy kanyarban elvesztette uralmát a sofőr az autó felett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.