Új műsort indít a TV2: a versenyzők még egy vadászgéppel is repülhetnek majd!

Magyar Honvédség (MH)
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 16. 09:45
A Magyar Honvédséggel együttműködésben katonai stílusú csapatversenyen alapuló sport-reality-t indít a TV2, A Kiképzés címmel. A Honvédelmi Minisztérium megbízásából saját fejlesztésű, kifejezetten a honvédségre szabott formátumban civil versenyzők vesznek részt, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével a katonai jellegű megmérettetésekben. A komoly erőpróbákat követően a győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a MH területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.

Vadonatúj formátumú, katonai stílusú sport-reality lesz A Kiképzés. Az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos (férfiak-nők), négy csapatot alkotva katonai kiképzéseken alapuló csapatversenyen vesz részt. A műsor lényege, hogy a szereplők a négy Kiképző vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség különböző haderőnemei, eszközei, kiképzési szakaszai és helyszínei.

A kiképzés logó TV2
Már lehet jelentkezni A kiképzésre!  Fotó: TV2

Azon túl, hogy ki a legerősebb vagy leggyorsabb, sokkal lényegesebb lesz, hogy a játékosok közössége valódi egységgé kovácsolódjon a legkeményebb kihívások közben.

A verseny három tematikus ciklusból áll: a toborzás, a kiképzés, valamint a végső bevetés szakaszából. A négy főszereplő, a csapatok vezetői, a Kiképzők, akik különböző területekről érkező katonák, a Magyar Honvédség állományának hivatásos vagy szerződéses tagjai.

A produkció célja, hogy egy izgalmas műsoron keresztül láttassa a Kiképzők emberi oldalát, illetve, hogy megmutassa, a különböző karakterű és hátterű civilek hogyan válnak igazi katonákká a műsor alatt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy egy népszerű televíziós műfajt, a realityt a Magyar Honvédség szakértelmét igénybe véve közösen fejlesztette a TV2 egy katonai elemekre épülő csapatversennyé. Mint fogalmazott, a nézők láthatják majd azt is, hogy a Magyar Honvédség mind haditechnikai felszerelésében, mind szemléletben XXI. századi, NATO-kompatibilis haderő, amely a szemünk előtt válik magas műveleti értékű, gyorsan hadrafogható, Közép-Európában meghatározó erejű haderővé. „Amellett hogy a nézők drukkolni fognak a csapatoknak a helytállásukért, a műsor révén átérezhetik, hogy mit jelent a haza szolgálata, mindannyiunk számára milyen fontos feladatot látnak el a katonáink, legyenek akár szerződésesvagy hivatásos állomány tagjai” – tette hozzá a miniszter.

Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója hangsúlyozta: „Hiszünk a zsánerben és ezzel a produkcióval a TV2 folytatja a nézők körében népszerű és a fiatalabb közönséget is vonzó sport- és kalandfilmek erős hagyományait. Örülök, hogy a Magyar Honvédséggel karöltve különleges műsort készítünk, amivel megmutathatjuk, hogyan válnak különböző karakterű, hátterű civilek katonákká, hősökké a Kiképzés végére” – mondta Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

A műsorra való toborzás már elindult, a 18-50 év közötti férfiak és nők ide kattintva jelentkezhetnek.

A Kiképzés hamarosan a TV2-n!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.