"Mondta, hogy forduljak meg, mert az időm a földön még nem ért véget" − szülinapján halt meg a nő, ez várta a túlvilágon

másvilág
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 06. 17:02
A hölgy kendőzetlen őszinteséggel beszélt a tapasztalatairól. Azt is elárulta: azóta nem fél a haláltól.

Egy nő, aki úgy véli, hogy két percig halott volt, beszámolt a túlvilágon átélt "szürreális" halálközeli élményéről. Elárulta, azóta már egyáltalán nem fél attól, hogy egyszer örökre lecsukja a szemét.

halál közeli élmény, halál, túlvilág
Halálközeli élményről számolt be egy nő Fotó: Unsplash.com

A Redditen névtelenül író, Humble Bumble 77 profil mögé rejtőző nő elmesélte, hogy születésnapján közel végzetes allergiás reakciót váltott ki nála a tortában lévő kesudió, ráadásul nem volt nála Epi-pen. Állítása szerint a nyelve duzzadni kezdett, a torka pedig összeszorult, eközben azonban próbált nyugodt maradni.

Ekkor már nemcsak a fájdalmat éreztem, hanem tudtam, hogy a fizikai megjelenésem is megváltozik... a fejem és a nyakam durván feldagadt, és hatalmas hegek kezdtek megjelenni

– olvasható a bejegyzésben.

Miután kórházba szállították, a nőt állítása szerint néhány percig valóban halott volt, majd ezután több napra lélegeztetőgépre helyezték.

− Az élmény megrázó volt. Egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Jól éreztem magam, annak ellenére, hogy a testem fizikailag minden ellen keményen küzdött írta, majd így folytatta:

Emlékszem, hogy néhányszor hánytam, miközben a lélegeztetőgépen voltam, és aspiráltam... de nem fájt. Az intenzív osztályon a családom vett körül, ami megnyugtató volt.

Amikor megkérdezték tőle, hogy emlékszik-e valamire a túlvilágról, a Redditor "testen kívüli élményként" írta le a történteket. Elmondása szerint még mindig fel tudja idézni a családja szavait, de nem tudott válaszolni vagy interakcióba lépni velük, bármennyire is akarta.

− A nagymamám jött el hozzám, közvetlenül azelőtt, hogy extubáltak volna. Azt mondta, hogy forduljak meg, mert az időm itt a földön még nem ért véget emlékezett vissza egy közeli rokonáról szóló látomására a nő.

A szkeptikus felhasználók a hozzászólásokban azt állították, hogy a "hallucinációkat" valószínűleg a gyógyszerek okozhatták. Mások azonban "megnyugtatónak" találták a posztot, és azt mondták, hogy ettől kevésbé félnek a haláltól − írja a Daily Star.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.