Túlvilág

Hátborzongató: Ezt látta a túlvilágon a halálból visszatérő férfi

Z.A.

Létrehozva: 2022.11.05.

Az élet egyik legnagyobb rejtélye, hogy mi történik a halál után. Három évvel ezelőtt Alistair Blakenek álmában megállt a szíve.

Gyakorlatilag 90 percig halott voltam

 - mondta a news.com.au I've Got News For You podcastjában.

Meglehetősen átlagos nap volt Alistair számára, akinek a családjában már korábban is előfordultak szívbetegségek. 45 kilométert tekert a kerékpárján, a délutánt pedig feleségével, Melindával töltötte mielőtt lefeküdt volna.

Éjszaka a feleség arra ébredt, hogy nagy a baj.

Arra ébredt, hogy hörögve kapkodom a levegőt. Felkapta a mobiltelefonját, és hogy hívta a mentőket. Ők utasították, hogy vegyen le az ágyról és kezdje el az újraélesztést. 20 percen keresztül próbálkozott, aztán megjelentek a mentősök. Újraélesztettek a defibrillátorral.

Alistairnek nem állt jól a szénája, ezért a rendőrök bekísérték Melindát egy másik szobába, és közölték vele, hogy a férje valószínűleg nem éli túl.
A mentősök 90 percen keresztül küzdöttek a férfi szívének újraindításáért, és amikor már majdnem leálltak, csodával határos módon találtak pulzust.

Majdnem egy héttel később Alistair a Frankston kórházban ébredt fel, szerencsére nem volt jele agysérülésnek.

Ennek eredményeképpen az orvosi csapat a "Lázár" becenevet adta neki - az ember, aki feltámadt a halálból.

A férfi az I've Got News For You-nak elmondta, hogy nem sok mindenre emlékszik a kórházban töltött időből.

Emlékszem, hogy szombat este lefeküdtem - és a következő dolog, amire emlékszem, hogy csütörtök reggel egy kocsin ébredtem, amelyen az intenzív osztályról a koszorúér-ellátásra vittek. Az agyam teljesen blokkolta, hogy mi történt a kettő között. Sokan kérdezik tőlem, hogy láttam-e valamit odaát, de nem láttam semmit, se fényt, sem mást.

Szabadegyháza halálos baleset_helyszín
 

Alistair egyike azoknak az embernek, akik megosztották halálközeli élményeiket. Bár ő nem látott semmit a túlvilágon, rengeteg más ember igen.

Az amerikai Jessie Sawyer az Inside Editionnek elmondta, hogy látta néhai legjobb barátját, amikor halálközeli élménye volt.

A távolban láttam valakit várakozni... Anthony két évvel korábban halt meg, és akkor jöttem rá, hogy ez rólam szól, ez nem valami örömteli viszontlátás volt, hanem valami komoly dolog történt. Anthony mögött, jobbra tőlem, a fény kezdett megjelenni - és ekkor jöttem rá, hogy ez a halál. Ez volt az én halálom, és Anthony ott volt, hogy hazavigyen.

 - mondta.

Egy másik nő, Cynthia Busch elmondta, hogy látta néhai nagymamáját, amikor halálközeli élménye volt.

Láttam ezt a hosszú csarnokot és ezt a ragyogó fehér fényt és sok felhőt, aztán hirtelen megláttam a nagymamámat, és kiborultam. Azt gondoltam, biztos meghaltam! Különben hogy láthatnám őt... Folyton azt mondta, hogy menjek vissza.

- emlékezett vissza Cynthia

Egy férfi, akinek hasonló élménye volt, mint Alistairnek, a néhai Kerry Packer volt. A 9-es csatorna egykori tulajdonosa nyolc percig volt halott, miután 1990-ben szívrohamot kapott.

Voltam a túlvilágon, és hadd mondjam el, hogy ott nincs semmi látnivaló...

 - mondta Packer.

A szakértők szerint az ok, amiért a halálközeli élményen átesett emberek különböző dolgokat látnak, egyszerűen az, hogy az agy hogyan reagál, amikor az oxigénellátás megszűnik.

Patrick Steele, a Palliative Care South East Palliative Care tanácsadója az I've Got News For You-nak elmagyarázta a rejtélyes fehér fény mögött meghúzódó tudományos és spirituális okokat.

Spirituális szempontból egyesek úgy vélik, hogy a világos fény egy bepillantás a túlvilágra, vagy annak a jele, hogy a tudat elhagyja az agyat

 - mondta, majd így folytatta:

Pszichológiai szemszögből nézve egyesek szerint ez inkább egy védekező mechanizmus, mások szerint pedig korábbi emlékek felidézése. Orvosi szemszögből nézve - és én leginkább ahhoz tartom magam -, hogy ez inkább a testünk, különösen az agy működésének megváltozása. Az agynak, mint tudjuk, sok oxigénre és vérellátásra van szüksége ahhoz, hogy hatékonyan végezze a munkáját. Amikor ez az oxigénellátás megszűnik, az agy nem működik normálisan

Steele az erős fényt ahhoz az élményhez hasonlította, amelyet sokan átélnek, amikor elájulnak.

Az alacsony vérnyomás miatt az agyban bekövetkező vérellátás megváltozása egyfajta alagútszerű látást eredményez, így a sötétség kívülről jön be, mielőtt az ember elájulna. Számomra ez (a fehér fény) az ájulás eltúlzott változata. - magyarázta.

Tóth Gabi a napokban szeretett nagypapájának próbált üzenni szívszorító üzenettel a túlvilágra.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy