Összeomlott a sofőr – Busszal ütközött egy szabálytalan e-rolleres Dombóváron

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 19. 08:30
Életveszélyesen megsérült egy elektromos rolleren utazó 15 éves fiú Dombóváron.

Egy 21 éves döbröközi férfi közlekedett elektromos rollerrel kedden, ( júl 17.) Dombóváron úgy, hogy közben szabálytalanul, egy utast is szállított. A rolleres  figyelmen kívül hagyta a Tóth Ede utcában található STOP tábla jelzését, és megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe. A védett úton éppen egy menetrend szerint közlekedő autóbusz haladt, melynek vezetője észlelte a rollerest, azonban nem tudta elkerülni az ütközést.

A 15 éves rollerest életveszélyes állapotban szállították kórházba Fotó: police.hu

Az e-roller két utasa az ütközés következtében lefejelte az autóbusz első ajtaja mellett található oldalsó szélvédőt, ezt követően elestek. A roller 15 éves döbröközi utasa súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, társA könnyebb sérüléssel megúszta.

Hatalmas trauma érte a buszsofőrt

A Tárnok-Trans Kft. a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben leírták, hogy az egyik menetrend szerint közlekedő, helyijáratos autóbusza és az azt vezető helyijáratos autóbuszokért felelős csoportvezető volt az egyik résztvevője a dombóvári balesetnek

A balesetben két fiatal egy elektromos rolleren minden védőfelszerelés nélkül, szabálytalanul, gyorsan és az autóbusznak az elsőbbséget meg nem adva a kereszteződésbe behajtott, így az ütközés elkerülhetetlen volt! A két fiatalt azonnal kórházba szállították, egyikőjük állapota válságos.

 – írták.

A buszsofőr teljesen maga alatt van az eset óta Fotó: Facebook/Tárnok-Trans Kft.

Ahogy arról beszámoltak, az autóbuszban jelentős kár keletkezett, az autóbuszvezető pedig azóta is a történtek hatása alatt áll.

A balesetre semmilyen ráhatással nem tudott lenni, de első sorból kellett végignéznie a történteket. Megrázkódtatásában osztozunk és támogatjuk. A két fiatalnak melőbbi felépülést kívánunk, bízunk orvosaink tudásaban és felkészültségében. 

 – folytatták.

A vállalkozás megragadta az alkalmat és felhívta a figyelmet a rollerrel való közlekedés veszélyeire is. 

Kérjük a város minden lakóját, aki ezen utazik, ezzel az eszközzel közlekedik vagy gyermekének használatát megengedi, mindenképpen viseljen bukósisakot, térd- és könyökvédőt, kösse meg a szükséges biztosítást és mindezek mellett tartsa be a közlekedésre vonatkozó szabályokat, ugyanis egy védtelen és gyorsan hajtó személynek esélye sincs az ehhez hasonló esetekben és akár az életébe is kerülhet egy egyszerű kiruccanás. 

– figyelmeztetik a rollerezőket.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.