Szívszaggató baleset: 25 éves fiatalt gázoltak halálra, összetörtek a szülők

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 10. 19:30
A család és a környékbeliek is összetörtek.

Egy fiatal férfi egyik napról a másikra életét vesztette egy közúti tragédiában az íroszági Donegalban. Most kiderült, hogy az áldozat egy James McKenna nevű férfi.

gyertya, gyász, halálhír
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A 25 éves fiatal hajnali fél kettőkor sétált haza a Moville melletti Ballynally-ban, miután részt vett az Inishowen Vintage Show rendezvényén. A hazafelé sétálás közben elütötte egy autó.

A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők a helyszínen halottnak nyilvánították.

Egy másik férfi, akiről úgy tudni, hogy McKennával sétált együtt, sértetlenül megúszta a balesetet. Az autó sofőrjét, egy 60 év körüli nőt kórházba szállítottak, úgy tudni, csak kisebb sérüléseket szenvedett.

A helyszínt a rendőrök lezárták egy hosszabb időre a nyomozás miatt. A helyi halottkém, dr. Denis McCauley értesítést kapott, hogy az elhunytat a Letterkenny Kórház ravatalozójába szállították, ahol utólagos vizsgálatra kerül sor majd általa.

A fiatalember családja, köztük édesanyját és apját, Michelle-t és James-t sokan ismerték a környéken. Rengetegen fejezték ki nekik együttérzésüket a tragédia után - írja a Sunday World.

Most a hatóságok szemtanúk jelentkezését várják.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.