Sokkot kaptak a szemtanúk: beakadt egy asszony szatyra, magával húzta őt a vonat Zamárdiban

mentő
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 28. 09:30
A mentősök vasárnap egy 70 éves asszonyt szállítottak el a vasútállomásról súlyos sérülésekkel - tudta meg a Bors. A szemtanúk szerint a szatyra akadt be a vonatba, ami magával rántotta az asszonyt.

Pánikrohamot kaptak az utasok június 23-án vasárnap, amikor meglátták, hogy a zamárdi vasútállomásról elinduló vonat mellett a peronon egy idős asszony rohan, majd hirtelen eltűnik – tudta meg a Bors. Kiderült, hogy az idős asszony leszállt az állomáson, ám a szatyra beakadt a vonat ajtajába, másik fele pedig rátekeredett a csuklójára. Próbálta magát kiszabadítani, de a vonat elindult vele együtt. A szemtanúk sokkot kaptak, amikor látták, hogy az asszony rohan a vonat mellett… 
 

A zamárdi vasútállomáson történt a szerencsétlenség. Fotó: wikipédia


 

- Hatalmas pánik volt az állomáson

 – kezdte a Borsnak Judit. 

- A vonat Balatonföldváron állt meg, én ott szálltam volna fel, de kiderült, hogy valami baj történt, mert sokáig vesztegelt a szerelvény. Akkor kezdett el furcsa lenni a dolog, amikor láttam, hogy fiatal lányok nagyon sírnak. Kiderült, hogy ők horvát lányok, akik a Balatonra jöttek nyaralni, a vonaton ültek, amikor látták, hogy Zamárdi állomáson egy asszony rohan a vonat után, majd hirtelen eltűnik. Azt hitték, hogy beesett a vonat alá. Ott volt egy férfi is, aki telefonált egy ismerősének, aki elmondta neki, hogy már megérkeztek a mentők a nénihez, berakták a mentőbe. Vérzett a feje és a térde, de szerencsére életben van.

Modern,Passenger,Commuter,Train,In,Motion,At,The,Railway,Platform
Az utasok végignézték, ahogy az asszony rohan a vonat mellett, Képünk illusztráció Fotó: Leka Sergeeva

Judit szerint ez után derült ki, hogy mi történt az idős asszonnyal. 

- Ez a vonat a régebbi típusú, amin egy meredek lépcsőn kell felmászni és magunk nyitjuk ki az ajtót 

– folytatta. 

- Azt mondták, hogy az asszony már leszállt, vette volna le a szatyrát, de az beakadt. Rácsavarodott a csuklójára, amiből nem tudott szabadulni. Végül elindult a vonat, ami magával rántotta, ekkor tűnt el. Nekem azóta is remeg a kezem, képzelem, hogy érezhetik magukat a fiatal lányok, akik végig is nézték… Remélem jól van az asszony, jobbulást kívánok neki!

 

Lapunk az esettel kapcsolatban megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahol megerősítették, hogy kórházba kellett vinniük egy asszonyt: 

- Zamárdiban megsérült egy 70 éves nő, akit súlyos sérülésekkel szállítottak bajtársaink kórházba


- írták.  

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.