Leesett a helyiek álla: pár méterrel a fejük felett szállt el egy UFO

UFO észlelés
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 08. 05:30
Sokak szerint minden kétséget kizáró bizonyítékot rögzítettek.

Elképesztő látványban volt része a lakosoknak az iráni Teheránban, amelyet videón is sikerült megörökíteni. A felvételen, amely több klipből áll, és később az interneten is elterjedt, azt lehet látni, amint egy ismeretlen eredetű repülő objektum repül át a város felett, alig pár méterrel a bámészkodók feje fölött.

Több magyar településen is megjelenhettek az UFO-k / Fotó: Shutterstock
Képünk illusztráció / Fotó: Fer Gregory

Az objektumot, ami a videó tanúsága szerint kör alakú volt, három, fényekből álló gyűrű alkotta és repülés közben zúgó hang kísérte, május végén látták Teheránban, a város négy különböző pontján. A felvétel hamar elterjedt a közösségi médiában, és sokan biztosak abban, hogy egy UFO-t sikerült megörökíteni.

Én elhiszem. Az UFO-k léteznek. Végsősoron, ez csak rajtunk múlik. Hiszünk a hazug kormánynak és elfogadjuk a mátrixot, vagy a szemünknek, a szívünknek és a józan eszünknek hiszünk? Én a szívet és az igazságot választom

- jelentette ki szenvedélyesen Redditen az egyik felhasználó.

Semmi sem fogja meggyőzni az embereket, egészen addig, amíg nem látnak valami igazán hatalmas dolgot a saját szemükkel

- fűzte hozzá egy másik kommentelő.

Természetesen, ez a mostani bizonyíték sem győzött meg mindenkit maradéktalanul: volt, aki arra tippelt, hogy csupán egy drónrajt örökítettek meg, míg más amellett érvelt, a mai technikai lehetőségek mellett, amelyekkel a videókat szerkeszteni és manipulálni lehet, nehéz eldönteni, mi igaz és mi hamis - írja a Daily Star.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.