Bátyja próbálta kimenteni a fuldokló Diégót a hajdúszováti csatornából

ötéves
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 05. 17:33
Csatornába fulladt egy ötéves kisfiú, testvére kétségbeesetten próbálta őt megmenteni.

Mint arról a Bors is beszámolt, borzalmas tragédia történt szerdán Hajdúszováton. Vízbe fulladt egy kisgyerek, egy 5 éves kisfiú. 

A Metropol beszámolója szerint a Kösely-csatorna közelében húzódó Bocskai utcában lakó, ötéves Diégó a két évvel idősebb fivérével a vízparton játszott, amikor megcsúszott és a csatornába esett. A testvére kétségbeesett küzdelmet vívott érte, megpróbálta kihúzni, de nem sikerült. Ekkor kiabált a szüleiknek, akik azonnal odarohantak és rögtön hívták a segélyhívó számot is. A gyermek életét azonban már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Fotó: Tóth Imre/haon

Életemben nem hallottam még annyira elkeseredett sírást, mint ami a szegény édesanyából, Rékából kitört. Hiába próbált segíteni a kisfián, hiába szólítgatta, már semmit sem tehetett. Érthető módon sokkot kapott, az orvosok is alig bírták valamenyire megnyugtatni

 – mondta a Metropolnak egy helybéli.

"A család házában nagyon sokan laknak, rokonok. A szülők persze a maguk módján igyekeznek a gyerekeknek mindent megadni, a felnőttek eljárnak dolgozni" – tette hozzá az egyik ismerős.

A csatorna vizébe fulladt bele a kisfiú. Fotó: Tóth Imre/haon

 

Diégót mindannyian ismertük a faluban. Egy angyali tekintetű, bájos kisfiú volt, aki a légynek sem tudott volna ártani. Nagyon sajnálom a családot. A tragédia hírére jöttek is a rokonok, de a rendőrség lezárta a helyszínt és amíg a kisfiút el nem szállította a halottaskocsi, senkit nem engedtek oda

 

 – mesélte egy másik szomszéd, aki szerint alapvető probléma, hogy a faluban sok gyerek felügyelet nélkül játszik az utcán és a vízparton. A Diégó halálához hasonló tragédiára azonban senki sem számított.

 

 

Most csak egy dolgot tehetünk! Imádkoznunk kell, persze abban is biztosak lehetünk, hogy ez az áldott, ártatlan fiúcska a mennyországba került

 

- tette hozzá a szomszéd. A falu most egy emberként gyászol. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.