"A gyerekek minden nap várják haza az apukájukat" – A fájdalom nem csitul, de most segítséget kapott a gyerekeivel magára maradt Kinga

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 13. 10:00
Tragikus autóbalesetben, otthonától néhány száz méterre rohant fának kocsijával Péter. Olyan erejű volt az ütközés, hogy még a motor is kiszakadt a Peugeot-ból. A fiatalember azonnal szörnyethalt. A három gyermeke azóta hiába várja az apukáját. A fiatalembert az egész település gyászolja, és összefogtak a családjáért.

Tragikus autóbalesetben vesztette életét Péter. Párja, Kinga azóta egyedül neveli három kicsi, 8, 6 és 3 éves gyermekeiket, így nehéz helyzetbe került. A gyerekek mellett egyelőre nem tud elmenni dolgozni, így jelenleg a rezsi kifizetése is óriási gondot jelent számára. De most kicsit fellélegezhet a család, ugyanis kaptak egy kis segítséget, és így ki tudták fizetni elmaradásaikat. Gyermekei Benett, Olivia és Lana azóta is minden nap várják haza édesapjukat, és a mai napig sem tudják felfogni, hogy elment és aznap látták utoljára.

A tragédia után Kinga magára maradt négy kicsi gyermekével / Fotó:Bors

Kinga számára hatalmas csapás volt párja elvesztése. Mivel Péter volt a családfenntartó, így jövedelem nélkül maradt. A felhalmozott tartozás miatt a bank el akarta árverezni az otthonukat. Kinga eddig a három gyerekkel volt otthon, róluk gondoskodott, és a háztartást vezette. Szeretne munkát vállalni, de sajnos a környéken nem talált.

Anyukám régi munkatársától értesültünk róla, hogy a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány havonta gyűjt egy családnak. Ezért beadtam a szükséges dokumentumokat

– mondja Kinga, aki a tragikus események után végre fellélegezhet, mert a benyújtott papírok alapján pozitívan bírálták el a kérelmét, így egy zárt Fundamentás csoportban gyűjtöttek nekik pénzt. 

Nem fűztem hozzá sok reményt, mikor a weboldalon láttam a lehetőséget, mert főleg beteg gyerekeknek gyűjtenek. Mondtam is az ügyintézőnek, hogy szerencsére a családunkban mindenki egészséges

– emlékszik vissza a magára maradt édesanya, aki mégis sikerrel járt, és az alapítvány 690 ezer forintot gyűjtött nekik össze, ezzel támogatta Kingát, és a gyerekeket. A pénzt már át is utalták a családnak, így sikerült kifizetne a családanyának az elmaradt számlákat, és azt tervezi, hogy a nagyon rossz állapotban lévő bejárati ajtót is kicserélteti. 

Akkor már csak a festés van hátra, és utána egy kicsit megpihenhetek. Többen azt tanácsolták, hogy forduljak pszichológushoz. De addig is igyekszem lefoglalni magam, és elterelni a gondolataim a múltról. Minden reggel mikor elviszem a gyerekeket suliba és oviba, a sarkon befordulva nézem hátha ott áll a kocsi és megpillantom Pétert. A gyerekek is minden nap várják haza az apukájukat, nem tudják felfogni, hogy soha többet nem jön

– sóhajt fel Kinga szomorúan, akinek a gyerekekről mindig a párja jut eszébe, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy lassan jön a ballagás, és egyedül fog mellette állni büszkén.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.