Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

Kemecse
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 07. 20:00
Daganattal műtik a megvakított kemecsei édesanya bátyját. Lakatos Róberttel néhány órával a beavatkozás megkezdése előtt beszéltünk. A férfi bízik a gyógyulásban, és nem is gondol a halálra.

Mint arról többször írtunk, Lakatos Gabriellát a volt párja fosztotta meg a látásától. A férfi nem volt képes elfogadni, hogy a nő szakított vele, ezért elrabolta. Gabinak sikerült megszöknie Attilától és feljelentést tett. A férfi már előtte is ült börtönben, büntetett előéletű volt, tudta, hogy nem számíthat enyhe ítéletre, ezért felkereste egykori kedvesét, hogy rábeszélje az újrakezdésre és persze arra, hogy ne valljon ellene. A nő egyikre sem volt hajlandó, ezért a férfi haragra gerjedt, elhurcolta a volt barátnőjét, megverte, majd mindkét szemét kinyomta. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolta, és mint visszaesőre, a tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozta. A bíróság azonban az ölési szándékot nem látta bizonyítottnak, ezért jogerősen csupán 24 év fegyházbüntetésre ítélte. Az emberrablási ügyben még nem született jogerős döntés. 

Gabriella legfőbb segítője a bátyja, Róbert. Ő az, akire mindig számíthat. Ez mindig is így volt, de amióta a nő elvesztette a látását, különösen igaz. 

Néhány hete azonban sokként érte a hír, hogy Róbertet megtámadta a rettegett kór. A testvérét május 7-én, ma reggel a felesége, Rita kísérte be a kórházba.

 

Róbertet a felesége bekísérte a kórházba  Fotó: Olvasói

Próbára tesz minket az élet, de hisszük, hogy Isten nem állít olyan feladatok elé, amiket nem tudunk megoldani. Bízom az Úr irgalmában

 – szögezte le Róbert a Borsnak a műtét előtt. Elmondta: azt nem tudhatja, hogy az operáció mennyi időt vesz igénybe, hiszen az azon múlik, hogy fellép-e bármilyen komplikáció, illetve mennyire bizonyul bonyolultnak a daganatos sejtek eltávolítása.

Róbert a műtét előtt nyilatkozott lapunknak. Reméli, gyorsan felépül, mert képviselőjelöltként rengeteg teendője lesz  Fotó: Olvasói

A beavatkozás a pajzsmirigyemet és a nyirokszervet is érinti. Az biztos, hogy kemény küzdelem lesz, de erős vagyok!

– jelentette ki Róbert, aki egyáltalán nem gondol az elmúlásra.

Rengeteg feladatom van még az életben, ezért tudom, hogy meg fogok gyógyulni 

– mondta a családapa. Róbertnek az elkövetkező napokban sokat kell majd pihennie, de aztán beleveti magát a munkába. Elindul ugyanis függetlenként a kemecsei önkormányzati választáson, mint képviselőjelölt és szeretné, hogy a programja minél több emberhez eljusson.

A kemecsei édesanya korábban részletesen elmondta lapunknak, mi történt, az erről készült videót itt nézheted meg:

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.