Az időjárás meglehetősen próbára tette a horgászokat a jubileumi International Carp Cup-on (IBCC), amely a világ egyik legnagyobb pontyfogóversenye. A 25 országból érkező 300 csapat versenyzőinek nemcsak a halakkal, hanem a viharos széllel, esővel, és a lehűléssel is meg kellett küzdeniük. Ettől függetlenül a majd egyhetes viadalon remek eredményt értek el a pecások: több mint 15 tonna 10 kilogrammnál nagyobb pontyot fogtak, 13,64 kilogrammos átlagsúllyal.
A győztes a cseh Carpsonbaits 2 csapat 31 értékelhető fogással, 427 kilogrammos összsúllyal lett első, a Tihany melletti Sajkodi MOHOSZ tanyán horgászva. Ezzel a teljesítménnyel kiérdemelték a 30 ezer eurós (12 millió forint) fődíjat. Második helyen a szintén cseh Nikl & Carp´R´us 2 végzett, 386 kilóval, a harmadik pedig egy magyar csapat, a Carpsoul lett, összesen 263 kilogrammos fogással.
– Nagyon elégedett vagyok mindennel. A top 5 fogásnál jobb eredményre számítottunk, úgy gondoltuk, idén többet fognak, mint tavaly. Az összfogásnál sejtettük, hogy kevesebb lesz, hiszen tavaly az öt kiló feletti, míg idén a tíz kiló feletti pontyok számítottak. Annak viszont nagyon örülök, hogy sikerült megdönteni a balatoni pontyrekordot
– fogalmazott a Borsnak Csörgő Tamás, az IBCC főszervezője, aki külön köszönetet mondott a versenyzőknek, hiszen egyre szabálykövetőbbek: idén piros lapot egyik csapat sem kapott, és sárgából is alig osztottak ki.
Ami pedig a számokat illeti: a mezőny összesen 1131 darab halat fogott 15.423,38 kilós mennyiségben. Ez jóval elmarad a tavalyi 75.845,60 kilótól. A darabszámon is látszik, hogy feljebb vitték az értékelhető pontyok súlyát, hiszen tavaly hatszor több, 7872 halat regisztráltak.
Tragédia árnyékolta be a versenyt
Sajnos a 10. IBCC nemcsak az önfeledt pillanatokról szólt, hanem egy halálesetről is. Rosszul lett és meghalt egy 40 éves férfi a versenyen. Tót Gergőhöz két mentőegységet – köztük egy helikoptert is – riasztottak Ábrahámhegyre, de hiába küzdöttek másfél órán át az életéért, nem tudták megmenteni.
Három a magyar igazság
Ahogy arról a Bors is beszámolt, a verseny alatt megdőlt a balatoni pontyrekord. Hundzsa Ferenc sikeresen megakasztotta, majd partra terelte az új hivatalos csúcsot Siófokon. A tőpontyot 35,625 kilogrammos tömeggel mérlegelték a verseny halőrei. Érdekesség, hogy ezt a halat a verseny történetében harmadszor fogták meg: 2019-ben 24 kg, 2022-ben 32 kg, most pedig 35,625 kilogrammos súllyal.
Eredmények
1. Carpsonbaits 2 427 kg
2. Nikl & Carp´R´us 2 386 kg
3. Carpsoul 263 kg
A legnagyobb 5 hal
1. Mikbaits Rebels 103 kg
2. Balaton Carp 94,8 kg
3. Trakker Team 94 kg
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.